Becsapódási medence

A nagy méretű kráterek több szerkezeti gyűrűt alakítanak ki, és nevük innentől nem kráter, hanem medence, illetve többgyűrűs medence.

A becsapódási medence a legnagyobb szerkezettípus, amit becsapódás létrehozhat. Három fő részből áll:

1) a legbelső gyűrűből, mely a központi csúcs kinyílásával alakul ki a medence belsejében, az aljzat kőzetei kiemelkedésével,

2) a medence sánca, ami részben kiemelkedéssel, a lökéshullám oldalirányú hatására, részben a törmelék visszahullásával jön létre;

3) egy vagy több külső gyűrű, melyek aszimmetrikusak (befelé néző falú tereplépcsők) és a becsapódás hatására keletkezett körkörös tektonikus repedéseket, töréseket jeleznek. A modellek szerint ezek akkor jönnek létre, amikor az asztenoszféra anyaga a medence középpontja felé mozog, és magával rántja a kéreg anyagát is (Melosh 1989).

A holdi becsapódási medencék egy része fel van töltve lávával, ezek a mare területek (holdtengerek). Ezeknél a belső gyűrű nem látható.

A képen bemutatott Meitner medence belső gyűrűjéről azt gondolják, hogy az a medence pereme (sánca), míg a külső gyűrű a tektonikus törésgyűrű. A legbelső gyűrű eltemetett (Alexopoulos és McKinnon 1994).

A vénuszi becsapódási szerkezetekről két adatbázis készült: a Gerald G. Schaber által készített katalógus a USGS oldalán érhető el (https://astrogeology.usgs.gov/search/map/Venus/venuscraters), míg a Robert Herrick összeállította katalógus a LPI oldalán (https://www.lpi.usra.edu/resources/vc/).

A legnagyobb medence a 269 km átmérőjű Mead, ezt követi a 176 km-es Isabella (lásd a 2. táblát) és az itt látható Meitner (149 km).

A Holdon és a Marson ennél jóval nagyobb impakt medencék is találhatóak, a Földön viszont az ismert kráterek közül a legnagyobb is csak 160 km-es átmérőjű (Vredefort – 2 milliárd éves), a következők: Chicxulub – 150 km, 65 millió éves; Sudbury – 130 km, 1,8 milliárd éves).

Ismert összefüggés, hogy a nagyobb medencék általában idősebbek: a Marson a Hellas (2300 km), a Holdon a Déli-sark–Aitken medence (2500 km) a legnagyobb, felszínen domborzatilag is jól látható medence: mindkettő a legősibb becsapódás nyoma. Mivel a Vénuszon ennek a kb. 4 milliárd évvel ezelőtti kornak az emlékei hiányoznak, vagyis mélyen eltemetve vannak (ha be nem olvadtak a köpenybe), ilyen nagy medencékre nem számíthatunk a Vénusz felszínén.

Úgy tűnik, hogy a korai nagy bombázás időszaka után az ekkora medencét létrehozni képes égitestek már olyan pályán keringenek a Nap körül, melyek nem keresztezik a belső bolygókat.