Kráter és fluidizált törmeléktakarója

A Holdról jól ismertnek hitt becsapódásos kráterek vénuszi tanulmányozása sok meglepetést hozott: a forró és sűrű légkör alaposan átírja a becsapódások forgatókönyvét.

Impakt kráterek a Vénuszon mindenhol találhatóak, és véletlenszerű eloszlásban fordulnak elő. Ilyen az utóbbi két évtized földi tűzgömbjeinek (fényes meteorjainak) az eloszlása is, azaz a világűrből érkező becsapódásoknál véletlenszerű eloszlást is várnánk. De csak akkor, ha az egész felszín egységes korú. A Vénuszon kívül az összes ismert égitesten vannak kráterekkel sűrűn borított területek és olyanok, ahol hiányoznak. Előbbiek idős területek, utóbbiak fiatalok. Kivétel a Vénuszhoz hasonlóan lávával borított Ió, ahol (szintén) egységes a felszín de abban, hogy egyáltalán nincsenek kráterek, mert az annyira fiatal. A vénuszi kráterek eloszlását kétféleképp lehet magyarázni. 1) Katasztrófamodell: a felszínről valamikor (a kráterek sűrűsége alapján kb. 500 millió évvel ezelőtt) minden korábbi kráter eltűnt, egy globális katasztrófa során. A kéreg alatt egy ideig halmozódik a belső hő, mivel nincs az a „szelep”, ami a Földön a lemeztektonika határain ereszti ki a belső hőt, majd átolvad a kéreg és 10–100 millió év alatt a felszín nagy részét 1–3 km vastag lávával borítja be (Schaber és mtsai 1992, Herrick 1994). 2) Egyensúlyi modell: a vulkanizmus a felszínen folyamatosan és véletlenszerű helyeken jelenik meg kisebb lávaelöntéseivel és „folt hátán folt” jelleggel kb. 500 millió év alatt fedi le a teljes Vénuszt lávafoltjaival (Phillips és mtsai 1992, Guest és Stofan 1999, Hansen és Young 2007).

A sűrű légkör miatt a kisebb beérkező testek a légkörben elpárolognak vagy szétesnek. Gondoljunk a törmelékhalom-kisbolygókra, amelyek mikrogravitációban épp csak összeálltak az egymáshoz tapadó kozmikus törmelékekből. Amikor egy ilyen test beérkezik a sűrű légkörbe, darabokra szakad, és már így ér felszínt, szabálytalan krátercsoportot hozva létre. Pár km-esnél kisebb kráterek pedig egyáltalán nincsenek és a nagyobbak között sincsenek szabályos, egyszerű, tál alakú kráterek.

A becsapódáskor kidobott törmelék alakja is sajátos a Vénuszon. A törmelékterítők pereme lebenyes, mintha sárfolyások placcsantak volna szét a kráter körül, melyek virágszirmot formázó kinyúló folyásfrontokban állnak meg. Ez azért meglepő, mert a Vénusz a magas felszíni hőmérséklet miatt szélsőségesen száraz. A Marson a hasonló kráterek képződését azzal magyarázzák, hogy talajvízréteget ütött át, és repüléskor a talajvíz keveredett a törmelékkel. A Vénuszon a magyarázat: fluidizált törmelék, ahol a folyadékszerűséget a forró, sűrű légkör gázaival való keveredés okozza. A nagyon száraz homok is képes folyáshoz hasonló jelenségre, és itt is a száraz, becsapódáskor részben porrá is morzsolt törmelék a légkör gázainak szárnyán folyadékként viselkedve ér földet.