Pajzsmező, pajzssíkság

Kisebb vulkáni pajzsok szokatlanul szoros (pajzsmező) vagy elszórt (pajzssíkság) csoportosulásai.

A pajzsmezők olyan vulkáni központok, ahol egy közepes mélységű, 100 km körüli méretű magmakamra meglehetősen kevés magmával rendelkezik és az csak rövid ideig tud lávát produkálni (Aubele 2009) (Marake Colles, lásd a képen).

Egy-egy ilyen pajzsmezőben átlagosan 45 db 5 km-nél nagyobb átmérőjű pajzs található (maximum: 624) (Hahn és Byrne 2021), kb. 200 km-es átmérőjű, azaz dunántúlnyi területen belül. Pajzsvulkánokon kívül a pajzsmezőkön lehetnek meredek dómok és csipkézett dómok is. A Vénuszon összesen kb. 700 pajzsmező található. A Földön is előfordulnak csoportokba rendeződő pajzsvulkánok. Kisebb bazaltvulkánok csoportját találjuk a Bakony–Balaton-felvidék vulkáni mezőn is, ahol nagyjából 50 fiatal vulkáni központ csoportosul, ami hasonló a vénuszi pajzsmezők sűrűségéhez, de a víz jelenléte miatt sokkal változatosabb vulkáni formákat tartalmaz.

Crumpler és mtsai (1997) háromféle környezetben talált pajzsmezőket: önállóan, egyéb alakzathoz nem kötődve; pajzsmezőszoknyák: valamilyen vulkáni anyagra települve (vagy azt létrehozva maguk körül); és kísérő pajzsmezők: egy vulkáni, tektonikus vagy vulkanotektonikus szerkezethez kötődve.

Pajzsok elszórva is előfordulhatnak a pajzssíkságokon is (Akkruva Colles, lásd a képen), de átlagosan fele olyan sűrűségben és nem koncentrált elhelyezkedésben. A pajzssíkságok a fenékhegyekkel pettyezett földi óceánaljzathoz hasonlóak. A pajzssíkságok magmakamrája sokkal sekélyebb elhelyezkedésű és jóval kiterjedtebb, mint a pajzsmezőké (Aubele 2009).

Ivanov és Head (2011) a redőgerinces síkságokhoz való viszonyuk alapján megkülönböztetett annál fiatalabb és annál idősebb pajzsmezőket, azaz ebben a modellben több korra is jellemző kialakulásuk. A lebenyes síkságokhoz köthető pajzsmezők a lebenyes síkságoknál fiatalabbak. Ezek a pajzsmezők 10%-át teszik ki. Kialakulásuk a fiatal vulkáni központokhoz kötődik.

A pajzssíkságok a redőgerinces síkságok alatti rétegben találhatóak, azaz idősebbek. Pajzsaik magányos kitörésekkel alakultak ki és lassan borították be a lávasíkságokat. A Vénusz egyirányú hőfejlődési modelljében a redőgerinces síkságok elárasztották ezeket a pajzssíkságokat és ami ma látható, azok „kipukák”, azaz a régebbi síkságok magasabban fekvő kibukkanásai, pl. a Beta–Atla–Themis (BAT) területen, mely eleve magasabban fekszik.

A pajzsok csoportjait elhelyezkedésüktől függetlenül a Colles (dombok) földrajzi köznévi tagot használva nevezik el.