Lávameder

A lávamedrek a Vénusz talán legkülönlegesebb képződményei: elágazás nélküli, változatlan mederszélességű lávafolyások, melyek leghosszabbika 6000 km-en át kanyarog redőgerinceken keresztül, sokszor süllyedő vagy emelkedő domborzatú lávasíkságokon.

Mivel a Vénuszon közel 500°C van, (szinte) kizárt, hogy víz vájta volna ezeket a medreket, olyan lávafolyás viszont más bolygón sehol sem ismert, ami ennyire hosszan folyott volna. A Vénuszon egyébként vannak „rendes” lávacsatornák is, melyek kerek mélyedésből erednek (lásd ott), de ezeknek a kanyargása is másmilyen. Eddig közel 50 lávamedret (canali-t) találtak a bolygót térképező geológusok.

A lávamedrek angol terminusa az olasz csatorna szó (canale) többes számát használja leírásukra (Baker és mtsai 1992), ezzel összekötve a Vénuszt a Mars felfedezéstörténetével, hiszen Schiaparelli a 19. században ugyanezt a szót használta a (többségükben nem létező, de általa térképezett) marscsatornákra.

Jellemzőjük, hogy nincsenek mellékágaik, és oldalukon nem jellemzőek a kiemelt töltések, amilyenek a csatornát alkotó lávafolyásoknál a csatorna körül felhalmozódó lávából alakulnak ki: ezek egyszerűen bemélyednek a síkság anyagába. Egyes helyeken holtágak, elágazások, övzátonyok, delták és helyenként lávahátak is kialakulnak a lávamedrek mentén. Forrásvidékük és elvégződésük jellemzően láthatatlan, azaz mindenféle előrejelzés nélkül, teljes szélességükben bukkannak fel a lávasíkságokban és így is vesznek el; sokszor valamivel odébb újra megjelennek, hasonlóan a „semmiből”. Néhány helyen azonban látható, hogy valamilyen törésben erednek és deltában végződnek (Baker és mtsai 1992, Komatsu és mtsai 1993). Helyenként felfelé haladnak, ami arra utal, hogy képződésük óta a felszín kiemelkedett (máshol lesüllyedt), ami egyben a függőleges kéregmozgásokra is bizonyíték (Jindal 2019). Mindezek arra utalnak, hogy a lávamedrek viszonylag idős szerkezetek. A víz által kialakított medrektől eltérően akár 1000 km hosszan is szinte azonos a szélességük (1–4 km). Mélységük szélességükhöz képest elenyésző, alig 50 m. A belső kanyarokban felhalmozódó anyaglerakódások (övzátonyok) arra utalnak, hogy helyenként az erózió és lerakódás hosszabb ideig egyensúlyban volt: a Földön ilyesmi lávacsatornáknál ismeretlen. A leghosszabb lávameder, a Baltis Vallis (lásd a képen) működésének időszakát különféle kutatók 1 és 800 ezer év közötti időre becsülik.

Mi folyt a lávamedrekben? Fordításunk arra utal, hogy hígan folyó láva (ultramafikus komatiit, vagy toleiites bazalt, kénláva, vagy karbonatit láva). Egyes kutatók szerint ezek vízvájta völgyek az elszabadult üvegház korszaka előttről (Jones és Pickering 2003). A legegzotikusabb elmélet szerint a forró és sűrű vénuszi légkörben száraz homokáramlás is létrehozhatta őket, a tengerfenéki iszapos zagyárakhoz hasonlóan a sűrű közegben továbbkavarogva lejtésirányban (Waltham és mtsai 2008).