Csillagtérkép
Mini-podcastok a csillagképekről, bolygókról, planetológiáról.
A csillagtérképet (térkép és podcast) készítette Hargitai Henrik.
Nagyítás után húzással vagy görgetéssel járhatja be a térképet. Az „Eredeti méret” a kép teljes felbontását mutatja.
Csillagképek és égbolt 34
A BIKA ÉS A HYADOK A téli égbolt jellegzetes csillagképe, az Oriontól jobbra található a Bika, vagy latinul Taurus csillagkép. A Bika csillagképben a mitológia szerint valójában Zeuszt üdvözölhetjük, amint fehér Bikává változik, hogy így elrabolhassa Európé királylányt. A bika fejét egy V alakú csillaghalmaz, a Hyadok rajzolják ki. A 160 fényévre lévő Hyadok nyílthalmaz csillagai fizikailag is egy halmazban vannak, s az egész csoportosulás lassan az Orion csillagkép felé mozog. Az Orionhoz legközelebbi, sárgásvörös fényű csillag az Aldebaran, régi magyar nevén a Bujdosók Lámpása. Ez a vörös óriás azonban fizikailag nem része a Hyadok halmaznak, távolsága tőlünk 68 fényév, azaz száz fényévvel közelebb van, mint a Hyadok. Felszíni hőmérséklete napunkénak kb. fele: 3500 fok. Az Aldebaran a Hyadok V alakú halmazának alsó végén található, mely a mitológia szerint a Bika feje. Az Aldebaran a bika vérben izzó szemét jelöli. Innen indul balfelé a Bika szarva. Ha meghosszabbítjuk a V alakú csillagcsoport alsó szárának vonalát, az Orion fölött találunk egy fényes csillagot, a Dzéta Taurit. Ez az alsó szarv végét jelzi. Ettől kicsit jobbra felfelé található a híres Rák-köd, egy 1054-ben felrobbant csillag, egy szupernova szétdobott anyaga, mely ma is tágul. Távolsága 6300 fényév. A felrobbant csillag is megvan még a közepén, ma már pulzárként észlelhetjük. A Rák-köd szabad szemmel nem látható.
A FIASTYÚK A Bika csillagkép északnyugati, azaz jobb fölső végében látható az égbolt talán legszebb csillaghalmaza, a Fiastyúk, vagy Pleiadok. A Messier-katalógusban a 45 sorszámmal szerepel, ezért a csillagászok M45-nek is nevezik. A mitológia szerint a Orion üldözte Atlasz hét lányát addig, amíg csillagokként fel nem menekültek az égre. Ezek a lányok a Pleiadok csillagai. Szabad szemmel a fiastyúk 7 vagy 8 csillaga látható, a göncölszekérhez hasonló elrendezésben. Erdélyban hetevénynek is nevezik, 7 csillagáról. Távcsővel azonban kivehető ennek a nyílthalmaznak a valódi nagysága: több mint 100 csillag. Ezek mindannyian fiatal, néhány tízmillió éves csillagok. Öszehasonlításul: Napunk most már 4500 milliódik évében jár és ezzel is középkorúnak számít a saját osztályában. A csillagok körül még látszik egy halvány köd, melynek anyagából kialakultak. A Fiastyúk csillagai 400 fényévre vannak tőlünk. Kékesfehér színük utal forró hőmérsékletükre. Ezek a csillagok csak kicsit idősebbek azoknál, melyek nem messze tőlük, az Orion-ködben ma születnek.
Ha ma éjszaka felnézünk az égre, északi irányban láthatjuk a Kis göncölt, más néven kis medvét. Ennek a csillagképnek a legfényesebb csillaga a Sarkcsillag, mely napjainkban épp az égbolt északi sarkja köeléen tartózkodik. A precesszió miatt azonban a sarkcsillag lassan odébbmozdul az égen, pontosabban nem a csillag mozdul el, hanem az éggömb helyzete változik meg és mindig más csillag veszi át a sarkcsillag szerepét.Egy teljes kör kb. 26 ezer évig tart, amikor újrakezdődik a szereposztás. A Sarkcsillag tízezer év múlva a Hattyú csillagkép egyik fényes csillaga lesz, ugyanaz, mely ma a Marson szolgál sarkcsillagként. Ha megkérdeznénk egy déli féltekén lakót, mondjuk egy ausztrált, ő nem is tudná, hogy mit jelent a Sarkcsillag név, mert náluk, azaz a déli féltekén nincs csillag a déli sark közelében. A Sarkcsillag tehát csak egy szerep, melyben a csillagok néhány száz évenkénzt válthatják egymást.
AZ ERIDANUS Az Oriontól nyugatra, azaz jobbra található az égbolt leghosszabb csillagképének északi része. Ez az Eridanusz, azaz a görög mitológiában az a folyó, melybe Phaeton belezuhant, miután apja, Helios Napot szállító szekerét nem tudta kormányozni és Zeusznak villámmal kellett kilöknie őt a kocsiból. A folyó vége, vagyis az Achernar nevű csillag az Eridanus legfényesebb csillaga, de ez már tőlünk nem látható, mert sosem emelkedik a horizont fölé. Amit mi is láthatunk innen a 47. északi szélességről, az a második legfényesebb csillaga, a Béta Eridani. Ez az Orion délnyugati kékesfehér csillaga, a Rigel közelében található, tőle közvetlenül északnyugati irányban, azaz jobbra felfelé. Eredeti neve Cursa, ami lábtartó zsámolyt jelent. Ez utal arra, hogy régen még Orion nyugtatta rajta a lábát és csak újabban lett az Eridanus folyó része. Ez a csillag tőlünk kb. 100 fényévre van. Innen indulnak nyugat felé az Eridanus többi csillagai, kissé kanyargó vonalban, majd kb. a tizedik szabad szemmel is látható csillag után a folyó éles kanyart vesz és visszafordul, majd lebukik a horizont alá. Nagyjából a forduló előtti harmadik csillag az epszilon eridani. Ez a sárga csillag 3,7 magnitúdiós fényességű, távolsága 10 fényév. A közeli csillagok közül ez hasonlít legjobban a Naphoz, kicsit halványabb, színe alig narancsosabb, de sokkal fiatalabb: mindössze párszázmillió éves. Körülötte porkorong van, amelynek anyagából bolygók is kialakulhatnak. Ezt azonban még nem tudták, amikor 1959-ben Francis Drake az Ozma terv keretében megvizsgálta ezt a csillagot, földönkívüli lények rádióüzenetét várva. Ma már tudjuk, hogy ilyen fiatal csillag körül még nem fejlődtehettek ki értelmes lények, sőt, talán bolygók sem.
AZ IKREK Az Ikrek csillagkép a téli égbolt jellegzetes csillagképétől, az Oriontól északkeletre, azaz balra felfelé található. Latin neve Gemini. Két fényes csillaga az Ikerpár két fejét jelzik: a bal oldali vagy keleti a Pollux, a másik a Castor. Könnyen megjegyezhetjük, melyik melyik, ha arra gondolunk, hogy nevük kezdőbetűje ebben a sorrendben látható: PC. Előbbi, azaz a bal oldali Béta Geminorum, Pollux a fényesebb, kb. 1 magnitúdiós. Magyar népi elnevezésük Bojtár kettőse vagy Két árva csillag. A görög mitológiában Pollux halhatatlan, Castor viszont halandó volt. Amikor Castornak meg kellett halnia, akkor Pollux azt gondolta, hogy osztoznia kell testvére sorsában. Ezt úgy akarta megoldani, hogy egy napot az Olümposzon, azaz lakhelyén tölt, a következőre viszont lemegy az alvilágba. A testvéri szeretet jutalmaként mindketten az égbolton is helyet kaptak, de azért Polluxé lett a fényesebb csillag. A Pollux és Castor és két hasonlóan elhelyezkedő, de halványabb csillag közel téglaalap formában rajzolja ki a csillagképet. Alsó részén mögötte látható a Tejút sávja ezért itt mély-ég objektumok is láthatók. Az Alfa Geminorum, azaz a jobb oldali csillag, a Castor, 50 fényvre van, felszíne 10600 fokos. Fizikai kettős csillag. A Pollux testvérpárjánál közelebb van, tőlünk 35 fényévre. Ennek hőmérséklete csupán 4500 kelvin fok, ezzel sárga óriásnak számít, mely a vörös óriás állapot felé tart. A harmadik legfényesebb csillag a csillagkép legalján található, a gamma geminórum. Arab neve Alhena, ami a teve nyakába égetett jelet jelent. A csillagkép délnyugati, azaz jobb alsó végében található az M35 nyílt csillaghalmaz, mely szabad szemmel épphogy nem, de látcsővel már látható. 2800 fényévre van és kb. 200 csillagot tartalmaz. Mérete kb. holdátmérőnyi.
Ezekben a napokban, esténként a keleti égen egy rendkívül feltűnő csillagkép kel fel és éjfélre eléri delelőpontját. Ez az Orion. Legkönnyebben középső három csillagáról ismerhető meg. Ezek kb., azonos fényességű, egy vonalban látszó csillagok. A három csillag az Orion öve - vagy régies nevével Jákob botja. A három csillag a valóságban kb. 1000 fényévre van tőlünk, azaz a látható csillagok közül igen távol. Azért láthatjuk őket ilyen távolságból is fényesnek, mert ezek napunknál sokszorta fényesebb csillagok. Tőlük kicsit lefelé található a híres Orion-köd, mely még szabad szemmel is megpillantható, ha nagyon jók a csillagközi látási viszonyok, vagyis elég sötét van és elég tiszta a levegő. Az Orion legfényesebb csillaga a narancssárga színű, bal fölső csillag, a Betelgeuse, mely egy vörös óriás, azaz élete végén lévő felfúvódó csillag. A másik sarkán, jobbra lent egy hideg fényű csillag, a Rigel látható. A Rigel bár sokkal kisebb mint a Betelgeuse, mégis 150 ezerszer több fényt sugároz.
AZ ORION KÖDEI ÉS MITOLÓGIÁJA Az Orion öve alatt található a híres M42, vagyis az Orion-köd, tőlünk kb. 1500 fényévre. Nagysága elég lenne ahhoz, hogy szabad szemmel láthassuk, de fényessége nem: túl halvány ahhoz, hogy az emberi szem érzékelhesse, ezért hosszú expozíciós idejű fényképen látható igazán szépen szerkezete. Az Orion-köd hidrogénből álló felhő, mely napjainkban csillagbölcsőként is szolgál: anyagának összecsomósodásával csillagok születnek, melyek körül már sötét porkorongokat is megfigyeltek: az ezekben lévő por adja majd az itt később születő bolygórendszerek anyagát. Az Orion neve magyarul Vadász, mely utal a mitológiai Orionra. A mitológiai Orionnak egy skorpióval kellett megküzdenie, és ez a jelenet látható az égen: az Oriont megölő a Skorpió az ég átellenes pontjain található, úgy hogy soha sem látszódnak egyszerre. Az Orion együtt látható két kutyával: tőle balra a kis és nagy kutya követi segítőjeként, előtte pedig a Bika, alatta a Nyulak láthatók - talán épp vadászzsákmányaiként. Az Orion része a nyugati, azaz tőle jobbra látható csillagok ívelt vonala, mely vagy felhúzott íját vagy, ha kaszásként értelmezzük, kaszáját ábrázolja. Magyar neve kaszászsombéjka. A déli félteke egyes népei pillangót láttak benne. A magyar hagyomány szerint nevezik kaszáscsillagnak is. A négy csillag, mely keretezi a csillagképet, a kaszáló, a három középsők pedig a kaszások, akiknek Sánta Kata, vagyis a Szíriusz vinné az ebédet, de sajnos sántasága miatt sosem éri utol őket. Aki nem hiszi, nézze meg az égen.
AZ ORION ÖVE ÉS CSILLAGAI. A téli égbolt legszebb és legfeltűnőbb csillagképe az Orion. Azért nevezik téli csillagképnek, mert a téli hónapokban napnyugtakor kel keleti irányban, és napkeltekor nyugszik nyugaton, vagyis egész éjszaka látható. Legjobban három központi csillagáról ismerhető meg, melyek egy sorban vannak egymás mellett. Mindhárom kb. azonos fényességű. Neveik: Mintaka, Alnilam és Alnitak, mely előbbi övet, utóbbi kettő arab neve gyöngyfüzért jelent. A baloldali csillag fénye világítja meg azt a ködöt, melynek előterében egy sötét, lófej alakú porfelhő van, a Lófej-köd. Az Orion öve csaknem pontosan az égi egyenlítőn található. Tőlük balra fölfelé látható a legfényesebb csillaga, az Alfa Orionis, vagyis a Betelgeuse nevű vörös óriás. Beltelgeuse magyarul vállat jelent. A csillag azért vörös, mert felszíne hidegebb a Napunknál, csak 3000 fokos. Mint ahogy a vas is először vörösen izzik, s csak aztán fehéren, a csillagoknál is a szín utal a csillag felszíni hőmérsékletére. A Betelgeuse azonban sokkal nagyobb mint a Napunk: átmérője napunkénak 800-szorosa, ami úgy lehetséges, hogy anyaga sokkal ritkább, mint a mi Napunké: valójában egy felfúvódott, élete végén járó csillag. Változó fényességű: 0,4 és 1,3 magnitúdó közt változik fényessége. Valódi fényessége azonban a Napnak 13 ezerszerese. Tőlünk 400 fényévre van. Az Orion övétől jobbra lefelé található a hideg, kékesfehér fényű Rigel nevű szuperóriás, vagyis az Orion lába. A hideg fény egyben forró hőmérsékletet jelez: felszíne kétszer olyan forró, mint a napunk, azaz 12 ezer fokos. Átmérője napunkénak 20-szorosa, valódi fényessége pedig a nap 50 ezerszerese. Tőlünk 850 fényévre található.
CSIKÓ A Csikó vagy Equuleus csillagkép eredeti arab neve latinul Equus Primus, azaz első csikó volt. A csikó ugyanis épp Pegazustól nyugatra található, azaz kis idővel a Pegazus előtt kel fel a keleti égen. Ő tehát az első ló vagy a kiscsikó, és őt követi az igazi, a szárnyas Pegazus. A legenda szerint az a Hipparchos hozta létre első csillagkatalógusában, aki a precesszió jelenségét is felismerte. A Csillagkép a Pegazus feje mellett, attól nyugatra és a pici Delfin csillagképtől délre található. Négy legfényesebb, de azért elég halvány csillaga szabálytalan négyszöget alkot. Csak igazán sötét éjszaka látható csillagai halványsága miatt.
DELFIN A delfin ősi csillagkép, melyet a legenda szerint maga Poszeidón helyezett az egekbe. A történet szerint amikor Poszeidón kiszemelte magának feleségül Amphitritét, az nem volt hajlandó hozzámenni. Ekkor Poszeidón elküldte Delphinust, hogy rábeszélje a házasságra. És a meggyőzés sikeres volt: a kékszemű Ampitrité hozzáment Poszeidónhoz és ő lett a tengerek királynője. A delfint Poszeidón hálából az égbe helyezte. A kicsiny csillagkép a Hattyú és a Sas között található, nagyjából a Lanttal ellentétes oldalon. Alakja jellegzetes: egy kis, fogantyús rombusz. Angolul a csillagkép rombusz alakú része a Jób Koporsója nevet viseli, míg a Delfin magyar népi elnevezése Kiskereszt. Két legfényesebb csillaga furcsa nevet visel: az egyik Sualocin, a másik Rotanev. A két nevet visszafelé olvasva megkapjuk Nicolaus Venator nevét, aki Piazzi olasz csillagász segédje volt és magáról nevezte el e két csillagot.
HALAK A Halak története a görög mitológia Tüphónjával kapcsolatos. A szörny rátámadt az Olimposzra és az istenek állatok alakjában menekültek előle Egyiptomra. Zeusz végül az Etnába hajította. A szörny elől Aphrodité és Erosz hal alakjában úszott el a Nílus folyón. Ez a két hal tűnik fel a Halak, azaz Pisces csillagképben. A csillagképben lévő két hal a Halak alfájában kapcsolódik össze. Két gyűrűszerű elvégződése a két hal: az északi (Piscis Boreus) és a déli (Piscis Austrinus), melyeket a Linum Austrinum és Linum Boreum szalagja köt össze. Egyik csillaga sem túl fényes. Az egyik hal az Andromédától délre kezdődik, és teste dél felé halad, a másik a Pegazus-négyszög mellett indul egy gyűrű alakú csillag-formációban és teste kelet felé halad. A gyűrű mellett található ma a tavaszpont, ahol a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején tartózkodik a Földről nézve. A Halak tehát az állatöv mentén látható, a Fiastyúktól elindulva nyugat felé, a Kos után, majd hosszan folytatódik nyugat felé.
HÁROMSZÖG A Háromszög, azaz Triangulum csillagkép a Kos és az Androméda között található. Egyszerűen megtalálható, ha megkeressük a W alakú Cassiopeiát, és tőle lefelé indulunk: az alatta lévő csillagkép az Androméda, ez alatt található a kicsi, elnyúlt alakú Háromszög. A görögök Deltotonnak nevezték, mert három csillaga delta alakot formázott. A deltából aztán már nem volt nehéz a deltára asszociálni: a csillagkép tehát a Nílus-deltát is reprezentálta. A Háromszög alatt Heveliusnál megjelent egy kis háromszög is, de ez nem került be a hivatalos csillagképek közé. Nem messze, a Kos keleti felében is található három nagyjából egyformán fényes csillag, ami egy időben a légy, máskor a méh, megint máskor a darázs nevet viselte, de mára ez is eltűnt. A háromszöget formázó csillagoktól jobbra felfelé található egy szabad szemmel épp hogy nem látható szomszédos galaxis, az M33.
KIS MEDVE A Kis Medve vagy magyarul nemhivatalos nevén Kis Göncöl legfényesebb csillaga a Polaris, a jelenlegi Sarkcsillag. A csillagkép latin neve Ursa Minor. A történet szerint Thalész nevezte el az i.e. 6. században Kis Medvének, hogy megalkosson egy csillagképet, ami a hajósokat segíti. A Sarkcsillag helyzete folyamatosan változik az égen a precesszió miatt, 26 000 év után jut vissza oda, ahonnan elindult. Ma az északi félteke északi égi pólusához a Sarkcsillag van legközelebb. A déli féltekén a déli pólust már nem ilyen könnyű megtalálni, mert ott csupa halvány csillag található. A Sarkcsillag nem csak az északi pólust mutatja meg, azaz azt a pontot, mely körül látszólag körbefordul az ég, hanem olyan magasan van az égen, mint amennyi földrajzi szélességen állunk. Ezért a Polaris évszázadokon keresztül a hajósok legfontosabb csillaga volt, hiszen segítségével tudták meghatározni, hogy milyen szélességi körön hajóznak. Időszámításunk előtt 2500 évvel a Sárkány alfája, a Thuban volt a Sarkcsillag pozíciójában. Jelenleg pedig a Cepheus csillagkép felé mozdul el ez a pozíció, kb. 12 ezer év múlva pedig a Föld bolygó sarkcsillaga a Vega lesz. Az csak véletlen, hogy manapság egy fényes csillag épp ilyen közel van az égi sarokponthoz. A Kis Medve másik nevezetessége, hogy segítségével könnyen megállapítható az égbolt illetve a csillagok fényessége. A szekér négy csillagának fényessége: 2, 3, 4, 5 magnitúdó. Ha tehát csak három látszódik közülük, akkor máshol sem láthatunk 5 magnitúdós vagy halványabb objektumokat. A Sarkcsillag magyar nevei Bábamatullája, Fúrúcsillag vagy az ég köldöke: mind azt fejezi ki, hogy e körül forog az ég. A Kis medvének a testét a Sarkcsillaggal a medve farka köti össze, legalábbis az összes grafikus ábrázoláson. Az égben ugyanis nem számít, hogy a medvéknek -- nincs is farkuk.
KOS A Fiastyúktól nyugatra, azaz jobbra, a Háromszög csillagképtől pedig délre található az állatöv kicsi, de mégis egyik legfontosabb csillagképe, a Kos. A Kos szarvakat formázó jele ma is a tavaszpont szimbóluma. Ez a pont jelöli azt a helyet, ahol a Nap látható az égen a tavaszi napéjegyenlőség idején. A tavaszpont azonban ma már nem itt, a Kos csillagképben van, hanem tőle nyugat felé, a Halakban. A precesszió miatt ugyanis lassan változik helyzete, de a kultúránk ennél úgy látszik, konzervatívabb, mert a Kos szimbólumát máig megőrizte. A Kos latin neve Aries. Mivel állatövi csillagkép, benne gyakran láthatók a bolygók és a Hold. Legfényesebb csillaga az Alfa Arietis, más néven Hamal, azaz arabul kos. Fényessége 2 magnitúdió, távolsága 66 fényév. Tőle nyugatra, vagyis jobbra található a Beta Arietis, és ettől délre az NGC 772 jelű spirálgalaxis, melyre élénél látunk rá. Fényessége 11 magnitúdió, azaz szabad szemmel nem látható. Kisebb távcsővel azonban már homályos tojásdad foltként tűnik fel fényes magja. A Kos csillagkép mitológiai eredetét tekintve nem is egyszerűen kos, hanem az aranygyapjas kos. A történet szerint Phrixost és Hellét, akik Nephelé felhőistenasszony és a thébai király gyermekei voltak, apjuk szeretője követelésére fel kellett áldozni. A két gyereket a palotából akkorra már kirúgták és épp egy juhnyájat őriztek. Ekkor Nephelé egy aranygyapjas kost küldött hozzájuk, hogy megmentse őket. Hátára vette a két gyermeket, a kislány Hellét és bátyját Phrixost, hogy a tengeren átrepülve kimenekítse őket a halál elől. A kis Hellé azonban nem bírt kapaszkodni bátyjába, és beleesett a tengerbe. Ez a hely azóta a Hellespontos nevet viseli - pontosabban ma már a neve Dardanellák. Hellé bátyja Kolkhiszban szerencsésen partra szállt, a Kos pedig máig ott látható az égen. A Kos, pontosabban gyapja története azonban folytatódott, mert értékes arany gyapját később a híres argonauták rabolták el egy sárkánnyal őrzött fa tetejéről.
KOS A Kos vagy Aries kicsiny csillagkép, mely azonban két évezreden át a csillagképek vezére volt. Ekkoriban ebben volt a tavaszpont, azaz az a pont, melyben a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején tartózkodott. Azóta a pont már elmozdult a Halakba, ám a csillagászok ma is a kos szarvait mutató szimbólummal jelölik a tavaszpontot, angolul pedig máig ez a tavaszpont neve: First Point of Aries, azaz a Kos első pontja. A görögök előtt is Kosnak tartották, de a görögök rendelték hozzá azt, hogy ez a kos maga az Aranygyapjas Kos, mely Phrixost és Hellét (amíg bírta) átrepítette a Hellészpontoszon, majd gyapját az Argonauták vitték vissza Jászón vezetésével Kolkhiszból. Néhány, sorban fekvő csillagát a háromszögtől délre, és a Fiastyúktól nyugatra találhatjuk. Bétája, azaz nyugatabbi fényes csillagától alig nyugatabbra található egy kissé halvány kettős csillag, a gamma, melynek halvány, kékesfehér tagjai fél szögpercre vannak egymástól.
KÍGYÓ A Kígyó, azaz Serpens annyiban különleges csillagkép, hogy két, különálló része van: a Kígyó feje, a Serpens Caput és a Kígyó farka, a Serpens Cauda . Feje és farka között található a Kígyótartó, azaz Ophiucus csillagkép. Nyáron láthatók legmagasabban az égen. A Kígyó feje az északi korona alatt található. A Göncölszekér rúdját balra háromszor felmérve jutunk el hozzá. A fej csillagai egy kicsi háromszöget formáznak, melyből lefelé indul a kígyó teste. A kígyó farka a Sas csillagképhez van közel. A két rész csillagai egy hosszú sávként összeköthetők a Kígyótartó alsó részének csillagaival. Így egy elnyúlt, U alakú ívben futó vonalra egészül ki a Kígyó a háromszög alakú fejtől a Sas csillagképig, a Hercules alatt. A fej alatt található a Kígyó legfényesebb csillaga, az Unukalhai, melynek jelentése a Kígyó nyaka. Az Unuakalhaitól jobbra lefelé találató az M5 gömbhalmaz, mely szabad szemmel éppen nem látható. Tőlünk 30 ezer fényévre található, azaz harmad galaxisátmérőnyi távolságban. Mint sok másik gömbhalmaz, csillagai nagyon idősek: koruk 10 milliárd év, azaz a Nap koránál kétszerte idősebbek, a világegyetem koránál pedig alig fiatalabbak.
KÍGYÓTARTÓ Az egyik legkülönösebb csillagkép a Kígyótartó, vagyis latinul Ophiuchus (régi nevén Serpentarius). Bár a Nap égi útján december első napjaiban átmegy a Kígyótartó déli peremén, mégsem tartozik hagyományosan az állatövi csillagképek közé. A Hercules alatt található, tőle keletre és nyugatra a Kígyó csillagkép, aminek a középső részét, mint neve is mutatja, a Kígyótartó tartja. A hagyomány szerint a Kígyótartó eredetileg az Asclepius nevet viselte. Asclepius pedig a görögöknél a gyógyítás istene volt, aki egy ideig az argonauták hajóján is orvosként szolgált. Zeusz Asclepiust a Kígyóval együtt rakta az égre. A kígyó ugyanis a megújuló élet jelképe volt. Asclepius jelképe is a kígyó volt, mely egy botra csavarodott: ez a jelkép ma is látható a gyógyítás szimbólumaként. A Kígyótartóban található a hozzánk második legközelebbi csillag 5,9 fényévre. Mivel nagyon halvány, 9,5 magnitúdiós, szabad szemmel egyáltalán nem látható. Mivel közel van hozzánk, látszólag gyorsan mozog. 350 évenként egy teljes fokot mozdul odébb az égen.
LANT A Lant, azaz Lyra csillagkép eredetileg egy lakmározó vadászmadarat formázott, később, a lant megjelenése után változott meg a róla alkotott kép. A Lant története a mitológiában Hermészhez, azaz Merkúrhoz kötődik, aki teknősbékapáncélból és Apollón ellopott tehenei beléből készítette. Később Apollónhoz került, majd Orpheuszhoz, aki az alvilágba is magával vitte, hogy szerelmét, Euridikét visszahozza onnan. A Lant kicsiny, nyári csillagkép. A Hattyú és a Herkules között található, de nem innen lehet könnyen felismerni, hanem fényes csillagáról, a Vegáról. Ami a téli égen a Szíriusz, az a nyárin a Vega. 25 fényévre, azaz elég közel van hozzánk, pontosan 0 magnitúdó fényességű. Igazi referenciacsillag tehát, amit csak erősít, hogy 12 ezer évvel ezelőtt és ennyi idő múlva ez volt illetve lesz a sarkcsillag, azaz látszólag e körül forog az égbolt. Nagyon éles szemmel vagy már kis távcsőben is különleges látványt nyújtanak többes csillagai. A delta 1 és delta 2 csillaga egy kékes illetve narancs színű páros, mely távolsága 17 szögperc, azaz az Alcor-Mizar párosnál is távolabb vannak egymástól, azonban sokkal halványabbak, és 900 illetve 1000 fényévre vannak tőlünk. A Vegától a Hattyú legfényesebb csillaga, a Deneb irányában található Epszilon Lirae valójában négyes rendszer: Dupla Kettős néven ismert. Mind a négy -ödrendű, azaz nagyjából azonos fényességű, halvány csillag. Az epszilon 1 és az epszilon 2 maga is kettős, így adják ki együtt a négy csillagot. A két fő csillag távolsága 3 szögperc. Kb. 160 ill. 163 fényévre vannak tőlünk. Bétája változócsillag. Fényessége 3 és 4 magnitudó közt változik 12 órás periódusban. A Lant legismertebb mély-ég objektuma a Gyűrűs köd, az M57, mely 1100 fényévre van tőlünk. Szabad szemmel egyáltalán nem látható, de távcsővel is alig. Színe, azaz zöldes belső és különösen vöröses külső gyűrűje csak hosszú expozíciós felvételen jelenik meg. A Gyűrűs köd egy Naphoz hasonló csillag hozta létre, amikor élete végén ledobta külső gázburkát. E csillagot a magyar Gotthard Jenő csillagász fedezte fel. Szabad szemmel a csillag nem látható, mert sokkal halványabb annál: 15 magnitúdiós, s a köd is majd 10 magnitúdó fényességű, vagy inkább halványságú.
NAGY KUTYA Az Oriontól délkeletre, azaz balra lefelé látható az északi féltekéről látható legfényesebb csillag, a Szíriusz. Másik neve Alfa Canis Maioris, vagyis ez a Canis Major, a Nagy kutya csillagkép legfényesebb csillaga. A Nagy Kutya a mitológiában Orion, a vadász kísérője. A Szíriusz -1,5 magnitúdiós fényességű. Nála fényesebbek tőlünk nézve csak a Naprendszerhez tartozó égitestek: a Nap, a Hold és a bolygók lehetnek. A Szíriusz egyben az egyik legközelebbi csillag is. Tőlünk csak 9 fényévre van, ezért is látszik olyan fényesnek. Felszíni hőmérséklete 11000 fok, azaz a Napnál kétszerte forróbb és egyben 23-szorta fényesebb is. Kétszer akkora, mint a Nap. Kettőscsillag, azaz van egy kísérője is, a Szírius B, ami azonban szabad szemmel nem látható. De nem látható távcsőben sem, mert a Szíriusz fénye túlragyogja. A Szírusz valójában egy eléggé átlagos fehér csillag. Magyar neve azonban az egyik legismertebb az égi mitológiában: ő Sánta Kata, aki viszi az ebédet az aratók után, vagyis az Orion övébe képzelt kaszások után, de sosem éri el őket, merthogy sánta. A Nagy Kutya második legfényesebb csillaga a Szíriusztól nyugatra, azaz jobbra található. Ez a kék óriáscsillag a Mirzam, azaz előfutár, hiszen mindig a Szíriusz előtt jár az égen. Kb. 500 fényévre van tőlünk. A Szíriusztól kb. hasonló távolságra keletre található a Gamma Canis Maioris, a Multiphein. 1050 fényévre van, és csak azért látható tőlünk szabad szemmel, mert a napnál majdnem 2000-szer fényesebb. A Szíriusztól 4 foknyira délre, azaz lefelé látható egy gömbhalmaz is, az M41-es sorszámú. 2400 fényévre van tőlünk. Kb. 150 csillagot tartalmaz. Fényessége kb. 7 magnitúdió, azaz nagyon jó fény, azaz sötétségviszonyok között szabad szemmel is homályosan kivehető - lenne, ha nem lenne tőlünk nézve a horizont kőzelében.
NAGY MEDVE A Nagy Medve az égbolt legismertebb csillagképe. Magyarul leginkább Göncölszekérnek nevezik, de nem az egész csillagképet, hanem csak hét legfényesebb csillagát. Göncöl a nomád magyarok táltosa volt, aki szekéren járta a vidéket és gyógyította a betegetek. Egyszer eltörött a szekere rúdja. Mivel senki sem volt hajlandó segíteni neki, ezért mérgében felrepült az égre. Mások szerint Göncöl egyfajta magyar istenség volt, aki az egek kapuját őrizte. Ezen kívül azonban még tucatnyi elnevezés is van arra, hogy kinek is a szekeres: Illés és Szent Péter a szekér legnépszerűbb tulajdonosai Göncöl után. A két Medvét a görögök még Medvékként emlegették. A Nagy Medve nevét állítólag arról kapta már évezredekkel ezelőtt, hogy az égbolt északi részén található, ahol mint barnamedve, az északi vidékeket kedvelő állat jelenik meg a görögök egén. A mitológia szerint a Nagy Medve valójában Callisto, Apollo húga (nővére?), akit szokása szerint Zeusz üldözött a szerelmével. Callisto azonban a szüzességéről híres Artemis istennő egyik nimfa kísérője volt, és Artemis nem nagyon engedte kísérőinek, hogy csúfág essen rajta: még azt az Actaeont is halálra ítélte, aki ő magát egyszer fürdés közben véletlenül megpillantotta. Tehát Artemis megtudván, hogy Caillisto Zeusztól gyereket vár, Callistót medvévé változtatta és a vadászatára készült. Zeusz azonban az égbe helyezte. Fia, Arcas a Kis Medve képében az égen örökre anyja közelében marad - a Földön pedig Arcadia megalapítójként ismerik.
Az Íliász 17. énekében Héphaisztosz kovács pajzsot készít Akhilleusz számára, amelyet a csillagképekkel díszít. Innen jól tudhatjuk, hogy mely csillagképeket ismerték és tartották a legfontosabbnak az i. e. 8. században a görögök:, amikor a kis medve még nem létezett.
"Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert és a sosempihenő Napot is meg a szép teliholdat. S minden csillagot is mely az ég peremét koszorúzza: Óriont s a Fiastyúkot, meg a Hüaszokat mind, vélük a Medvét is - más néven híva Szekér ez - mind forog egyhelyben, míg Óriont lesi egyre, s egymaga nem fürdik csak meg soha az Ókeanoszban". (483-489. sor.) (Devecseri Gábor fordítása.)
A Medve csillagkép az antikvitásban az Arctos nevet viselte (a két medve együtt: Arkta). Ma az Ökörhajcsár legfényesebb csillaga nevében maradt meg ez a név, azt Arcturusnak hívják, de felismerhetjük az Arktisz szavunkban is, mely máig az északi sarkvidéket jelenti, csak a Földön és nem az égben. A rómaiaknál egy időben hét legfényesebb csillagának a neve hét ökör volt, akik körbe-körbe vontatták az eget. Latinul a hét ökör = septemtrio. A trio nem egyszerűen ökör, hanem nyomtató ökör, akit körbe-körbe járattak, miközben lábukkal lenyomtatták a gabonát. Épp úgy, ahogy a hét égi ökör jár körbe a Sarkcsillag körül. Ezeket az ökröket hajtja az Ökörhajcsár csillagkép. A Septemtriones szó egyszerre jelentette a rómaiaknál Göncölszekeret és az északi irányt is, akárcsak másik neve, az Arctos. Megjegyzendő, hogy akkoriban az égbolt északi sarka még közelebb volt a Göncölszekérhez, mint ma, épp a kis és a nagy medve között volt, tehát a mainál is jobban jelezte az északi irányt. A görögök a Nagy Medvét hívták Elikének (Helice), a Kis Medvét pedig Cynosurának.
Amerikában Big Dipper, a briteknél a középkor óta the Plough a neve. A csillagkép szekérsége nem magyar találmány, mert már a görögöknél is hívták szekérnek is az Íliász szerint. Amakszai volt a két szekér neve. Más európai népeknél azonban nem Göncöl szekere, hanem a kora középkortól Károly szekere. Nagy Károly arról volt híres, hogy utazó udvarával bejárta és meghódította Európa nagy részét, szekere tehát mindenhol ott volt. A németek Karlswagennek, az angolok Charles Wainnek nevezték ettől kezdve sokáig a Göncölszekeret.
A Göncölszekér rúdjának törésénél található az Alcor-Mizar kettős. E két csillag kb. 80 fényévre van tőlünk, egymástól pedig kb. 3 fényévre vannak. Látszólagos távolságuk kb. 12 szögperc, amit minden jó szemű ember képes szétválasztani - állítólag az ókorban a katonák látását vizsgálták e két csillag segítségével. A halványabb csillag, az Alcor magyar neve Kisbéres, aki a szekeret hajtja. Más vidéken Hüvelypicinek is nevezték.
NYILAS A Nyilas, latinul Sagittarius a mellette nyugatra lévő Skorpióhoz hasonlóan tőlünk sosem látható teljes egészében. A Nyilas a tejútrendszer középpontja tájékán található, azaz itt a legfényesebb a tejút sávja. Rengeteg szabad szemmel is látható gömbhalmaz és csillagközi köd teszi még szebbé ezt a csillagképet, azonban tőlünk ezek csak tiszta, páramentes időben láthatók, hiszen a horizonthoz nagyon közel vannak. A Nyilas a mitológiai szerint a kentaurok vezetője, Kheirón félig ember félig ló alakját formázza, íjával együtt. A nyilas íját három egymás alatti csillag jelöli ki: a lambda, delta és epszilon, azaz a Kaus Borealis, Meridionalis és Australis nevű csillagok. A gamma, tőlük nyugatra, a nyíl, vagyis íj hegyét jelöli, az al Nasl. A nyíl a Skorpió felé irányul. Korunkban a Nyilasnak ez a része új nevet kapott: az angoloknál a Nyilas nyugati részét, ahol az íj volt régen, ma teáskannának nevezik, és mivel a teából a tej is elmaradhatatlan, a Nyilas keleti felét Tejeskanálnak hívják. A Tejeskanál márcsak azért is stílusos, mert itt található a tejút központi, legfényesebb része. Bár eredetileg Héra melléből fröccsent ki a tej az égboltra, létrehozva a Tejútat, ma már ezzel a Tejeskanállal meregethető. Az íj mellett vagy ha úgy tetszik, a teáskanna belsejében számos mély-ég objektum található, melyek szabad szemmel is láthatóak. Azonban tőlünk, mivel a horizonthoz közel vannak, ezek nem láthatók: dél felé kell utazzunk vagy nagyon tiszta légköri viszonyok mellett, például magas hegycsúcsról megfigyeljük az eget, hogy távcső nélkül is megpillanthassuk őket. Az M8 a lagúna-köd egy pár millió éves fiatal csillagokból álló nyílthalmaz és a körülötte lévő vöröses, két részből álló ködfelhő. Tőle északra található az M20, a Trifid-köd. A Nyilasban még számos halványabb ködfelhő és nyílthalmaz található, hiszen ebben az irányban nézünk a Galxisunk belseje felé, ahol ilyen objektumok találhatók.
NYÍL A Hattyú és a Sas csillagképek között található az apró Nyíl, azaz Sagitta csillagkép. Nyári estéken figyelhető meg, közvetlenül a Róka alatt. A Nyíl, ellentétben más, hasonlóan kis csillagképekkel, nem újkori, hanem ókori görögnél is ismert csillagkép. Az azonban, hogy ez kinek is volt a nyila a görögök mitológiájában, nem tisztázott. Egyesek szerint kupidóé, mások szerint a Nyilas csillagkép nyila. Egy harmadik történet szerint Héraklész ezzel a nyíllal ölte meg azt a sast, mely Prometheus máját falatozta. A nyíl annyira kicsi és jelentéktelen csillagkép, hogy egyetlen csillagának sincs saját neve. A nyílban egy halvány mély-ég objektum látható, az M71, egy nyolcadrendű gömbhalmaz.
NYÚL A nyúl csillagkép épp az Orion alatt található. Mivel az Oriontól délre van, tőlünk a téli hónapokban látható. Nem túl fényes csillagai olyan nyulat formálnak, mely az Orionhoz hasonlóan nyugat felé, azaz jobbra néz. Latin neve Lepus. Központi részén található egy NGC 2017 sorszámú csillagcsoport, mely kis távcsövön is látványos: öt csillaga között van vörös, kék és fehér színű is. A Nyúl déli központi részén található az M79 nevű gömbhalmaz. Ez nagyon messze, 42 ezer fényévre van tőlünk. Összefényessége 7,7 magnitúdó, azaz szabad szemmel már nem látható. Legfényesebb csillaga, az Alfa Leporis középső részén található. 1200 fényévre, azaz elég messze van tőlünk, de fényessége 2,6 magnitúdió: ez egy fehér szuperóriás csillag. Arab neve Al-Arneb, ami arabul nyulat jelent.
PAJZS A Pajzs, azaz Scutum csillagkép a kis csillagképek egyike. Nyáron látható, a Sas csillagképtől délre. Eredeti neve Sobieski Pajzsa, melyben a lengyel királynak és hadvezérnek állít emléket, aki sikerrel harcolt a török ellen - 1683-ban Bécs felszabadításában döntő része volt. Ennek hatására, mindössze pár évvel az esemény után nevezte el Johannes Hevelius csillagkatalógusában ezt az akkor új csillagképet Sobieski Pajzsának. A Pajzs csillagkép tehát metaforikusan a török elleni pajzsként értelmezhető. És nyilván nem véletlen, hogy a lengyel Hevelius térképére került és hogy csillagatlaszában külön díszoldalt kapott III: János lengyel király új csillagképe. Még Uranographia c. 1690-es művét is főcímében Sobieski Égboltozata (Firmamentum Sobiescianum) néven nevezte. Sobieski egy ízben segített Heveliusnak leégett csillagdáját újjáépíteni. A halvány csillagok közül három formázza a pajzsot, egy negyedik pedig a fogóját. A legfényesebb csillag, a Pajzs alfája, azaz az Alfa Scuti található középen. A Pajzs Sashoz közeli részén található az M11 jelű vadkacsa-halmaz, mely nyílthalmaz szabad szemmel már épp nem látható.
PEGAZUS A tőlünk mindig látható W alakú Cassiopeia csillagképtől délnyugatra található egy nagy méretű csillagkép, a Pegazus. A Pegazus legjobban felismerhető része a Pegazus-négyszög: a négyszög négy, egymástól elég távol elhelyezkedő csillaga közül az egyik valójában a szomszédos Androméda csillagkép része, a Sirrah vagy Alperatz. Pegazus, a szárnyas ló akkor született, amikor Perzeusz levágta Medúza gorgó fejét. A gorgófejből azonnal kiugrott és elvágtatott. Az ő patája nyomán fakadt a múzsák által kedvelt forrás és így vált a 18. században a szárnyaló költői képzelet jelképévé. A Pegazus születése után Bellerophoné lett, aki a Khiméra nevű szörnyet pusztította el segítségével, majd Zeusz hátasa lett, aki rajta lovagolva szórta villámait oda, ahol szükség volt rá. A Pegazus négyszöget az amatőr csillagászok az égbolt határfényességének megbecslésére használják. Ha megszámoljuk, hogy hány csillagot látunk a Pegazus négyszögön belül, egy táblázatból kikereshető, hogy a csillagok száma milyen határfényességnek felel meg, azaz milyen fényességű a leghalványabb látható csillag. Ha 5 csillagot látunk, az 5 magnitúdónak felel meg, 10 csillag 6-nak, 30 pedig 6 és félnek.
PERSEUS Perzeusz története szorosan összekapcsolódik a környezetében található többi csillagképpel. Perzeusz arról a legismertebb, hogy nászajándéknak ígért egy gorgófőt, és az ajándékot el is hozta. Az egyetlen halandó gorgónak, Meduzának sikeresen levágta a fejét egy tükörként tartott pajzs segítségével, így tehát nem vált kővé a medúza tekintetétől. A csillagképek között az ez után történtek vannak megörökítve. Már hazafelé szállt szárnyas saruján, tarisznyájában a gorgófővel, mikor a sziklás tengerparton leláncolva megpillantott egy csodaszép meztelen leányt. Ki vagy te? Kérdezte tőle. A lány elmondta, hogy ő Androméda, Cepheus, avagy Képheusz király Kassziopeia királyné lánya, akit épp feláldoznak a szörnyű Cetnek, aki különben elpusztítaná az országukat. Perzeusz azonnal megöli a Cetet, eloldozza és feleségül kéri a lányt. A történet további részében több kővé változtatott násznép is szerepel, de ez már nincs feltéve az égboltra, így itt elhagyjuk Perzeusz históriáját. Amit láttunk: ott találhatók a szereplők egymás mellett: Cepheus király, mellette Kassziopeia királyné, amellett meg egyik oldalról Androméda, a másikon meg Perzeusz. Egy kicsit távolabb a Cet is megtaláható. A gorgó Medúza feje pedig a Perzeusz csillagkép része: a Medúza gonosz szeme az Algol, a csillagkép második legfényesebb csillaga. Az északi égbolt jó részét elfoglalja tehát ez az egyetlen mitológiai történet, amihez még a Pegazus is kapcsolódik. A Perzeusz csillagkép számos közepesen fényes csillagból áll, hiszen épp a tejút sávján fut keresztbe alakja. Olyan, mint egy hosszú csillagfüzér, mely a W alakú Cassiopeiától indul és a Bika, illetve a Fiastyúk irányába tart. Az Algoltól jobbra felfelé található egy halvány nyílthalmaz, az M34. A legszebb mély-ég objektuma a Perzeusznak a Perzeusz és a Cassiopeia közötti Ikerhalmaz: két közvetlenül egymás melletti nyílthalmaz, mely szabad szemmel is látható. Az NGC 869 és 884 fiatal, 5-10 millió éves csillagok csoportja.
RÓKA A róka, vagyis a Vulpecula a nyári égbolt kicsiny csillagképe. Johannes Hevelius alkotta meg, 1690-ben kiadott csillagkatalógusában. Eredeti neve Róka és Liba, Vulpecula cum Anser volt: a róka szájában tartotta a libát. Korábban az égboltnak ezt a részét egy ideig Tigris néven említették - a mezopotámiai folyó nevéről. Nincs igazán fényes csillaga. Leginkább úgy lehet megtalálni, hogy a Sas és a Hattyú között keressük: itt két kis csillagkép van: a róka és a nyíl. A Róka közvetlenül a Hattyú farkánál kezdődik. Fő említésre méltó mély-ég objektuma nagyjából félúton van a nyíl és a Róka között: ez a Súlyzó-köd, egy planetáris köd, mely zöldes fényű foltként jelenik meg távcsőben. A Róka Nyíl csillagkép felőli részén található a Ruhafogas vagy Kabátakasztó, angolul Coathanger nevű aszterizmus, azaz nemhivatalos néven nevezett csillagcsoport, mely távcsővel látható, sajátos alakban elrendeződő, 500 és 1000 fényév közötti távolságra lévő csillagokból áll.
SAS A Sas vagy Aquila az egyik legősibb csillagkép. A babilóniaiak, arabok, perzsák, héberek mind kiterjesztett szárnyú madarakat láttak benne: sas, holló, keselyű, sólyom volt. A római mitológiában ez a sas az a sas, mely Jupiter számára vitte az égbe Ganymedest, az istenek későbbi pohárnokát. A régi térképeken látható is egy alak karmaiban, de az nem Ganymedes, hanem Antinous, Hadrianus király szeretője, akit azóta kitöröltek a csillagképek közül. Legfényesebb csillaga az Altair, aminek arab jelentése: repülő sas. Az Altair közeli csillag: csak 16 fényévre van tőlünk. Az Altair a nyári háromszög egyik csillaga: a másik kettő a Hattyú Denebje és a Lant Vegája. Az Altair mellett egészen közel látható egy közepesen halvány csillag, a Tarazed.
SKORPIÓ A Skorpió tőlünk sohasem látható teljes egészében, de legszebb része mégiscsak feltűnik a horizont felett a nyári hónapokban. Mitológiai története összekapcsolódik az Orionnal. A történet szerint ez a skorpió ölte meg Oriont, a vadászt. Az égen is üldözi őt, de itt már sosem érheti el: csak akkor kerül a látóhatár fölé keleten, miután Orion már lenyugodott nyugaton. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg az Orion főleg télen látható, a Skorpió jellegzetes nyári csillagkép. Legjobban júliusban látható épp déli irányban. Ekkor már a horizont közelében láthatóvá válik fullánkja is. Korábban a Skorpió jellegzetes fejénél tovább folytatódott a csillagkép a Skorpió ollójában. Ez az olló azonban később új, önálló csillagképpé vált: a Mérleggé. A Mérleg a Skorpiótól nyugatra látható. A Skorpió legfényesebb csillaga a vörös fényű Antares. Neve arra utal, hogy fényében és színében Mars, azaz Arész riválisa. Két fényesebb nyílthalmaz látható a Skorpióban, az M6 és M7, a farka fölött. A Skorpió a tejútrendszer középpontja tájékán található, azaz itt a legfényesebb a tejút sávja.
SZEKERES A Szekeres, vagy latinul Auriga csillagkép az Oriontól és a Bikától északra látható, azaz hozzájuk hasonlóan télen látható az esti órákban. Csillagai jellegzetes, jobbra csigavonalban bekanyarodó kört formáznak. Legfényesebb csillaga a fölső részén lévő Capella: ez a latin szó nőstény kecskét jelent. A görögöknek ez csillag Amalthea kecskét jelentette, aki Zeuszt szoptatta tejével. A csillag neve azonban mára Amaltheáról Capellára változott. Mégis létezik újra Amalthea nevű égitest is, de ez nem csillag: az Amalthea a Jupiter egyik legbelső, vöröses színű, szabálytalan alakú holdja. A Capella tehát az a kecske, amelyik tejével szoptatta a kis Zeuszt, de a Zéta és Éta Aurigae csillagok jelzik a kecskegidát (latinul Haedi). A Capellától délre lévő második csillagpáros a Gida: a Hoedus I és II egymástól háromnegyed fokra találhatók. A 0 magnitúdós Capella az egyik legfényesebb csillag az égen. Tőlünk 42 fényévre van. A Szekeres második legfényesebb csillaga az El Nath, a csillagkép legdélibb fényes csillaga. Ennek érdekessége, hogy hivatalosan a Szekerestől délre lévő Bika csillagképhez tartozik, annak bétája, és a Bika fölső szarvának a hegyét jelöli ki. A Szekeres déli részén, az El Nathtól északra három nyílthalmaz is található egymás mellett, sorban az M 37, 36 és 38, de mind épp túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel érzékelhető legyen.
SZEKERES A Szekeres, vagy latinul Auriga csillagkép az Oriontól és a Bikától északra látható, azaz hozzájuk hasonlóan télen látható az esti órákban. Csillagai jellegzetes, jobbra csigavonalban bekanyarodó kört formáznak. Legfényesebb csillaga a fölső részén lévő Capella: ez a latin szó nőstény kecskét jelent. A görögöknek ez csillag Amalthea kecskét jelentette, aki Zeuszt szoptatta tejével. A csillag neve azonban mára Amaltheáról Capellára változott. Mégis létezik újra Amalthea nevű égitest is, de ez nem csillag: az Amalthea a Jupiter egyik legbelső, vöröses színű, szabálytalan alakú holdja. A Capella tehát az a kecske, amelyik tejével szoptatta a kis Zeuszt, de a Zéta és Éta Aurigae csillagok jelzik a kecskegidát (latinul Haedi). A Capellától délre lévő második csillagpáros a Gida: a Hoedus I és II egymástól háromnegyed fokra találhatók. A 0 magnitúdós Capella az egyik legfényesebb csillag az égen. Tőlünk 42 fényévre van. A Szekeres második legfényesebb csillaga az El Nath, a csillagkép legdélibb fényes csillaga. Ennek érdekessége, hogy hivatalosan a Szekerestől délre lévő Bika csillagképhez tartozik, annak bétája, és a Bika fölső szarvának a hegyét jelöli ki. A Szekeres déli részén, az El Nathtól északra három nyílthalmaz is található egymás mellett, sorban az M 37, 36 és 38, de mind épp túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel érzékelhető legyen.
SÁRKÁNY Az égen a Kis Medve körül tekeredik a Sárkány, azaz Draco csillagkép. A Sárkány már valószínűleg a görögök előtt is Sárkány volt az égen, akinek a fején egy hős taposott, aki a görögök óta Herkulesként van fenn az égen. A görögöknél a Sárkányt a görög mitológiából keresték ki, méghozzá Herkules, azaz Héraklész kalandjaival összefüggésben. Ez valószínűleg az a sárkány, amelyik a Heszperidák aranyalmáit őrizte. Héraklész egyik munkája volt, hogy a három aranyalmát megszerezze. Végül is Atlasz hozta el neki, de előbb még Héraklész egy nyíllövéssel leterítette a sokfejű szörnyeteget. Az ősi Egyiptomban ez a csillagkép Víziló, majd Krokodil volt. Legfényesebb csillaga i.e. 3000 körül a Sarkcsillagként szolgált. A csillag neve Thuban, arabul Sárkány. A Thuban az egyiptomiak számára valószínűleg nagyon fontos csillag volt, hiszen az Óbirodalom korában volt ez a Sarkcsillag.
VÍZÖNTŐ A Vízöntő, azaz Aquarius csillagkép már az ősidők óta a vízzel volt kapcsolatban. A babilóniaiak az égboltnak ezt a területét a tengernek nevezték és csupa tengeri lénnyel népesítették be. Itt van a cet, a halak, és a delfin is. Talán csak véletlen, hogy a víz egyiptomi hieroglifája ugyanolyan, mint a Vízöntő mai szimbóluma. A görögöknél a Vízöntő Ganymedes volt, az istenek pohárnoka, azaz aki öntögette, na nem a vizet, hanem a bort az istenek poharaiba. Aratusnál egy hal, Hydrochous. Ennyiben működése némileg csekélyebb fontosságú, mint a babilóbiai eredeti vízöntőé vagy az egyiptomiaké, akik a Vízöntőről azt tartották, hogy ő hozza el az áradást a Níluson. A Vízöntő ugyanis nyáron volt legmagasabban az égen, amikor a Nílus áradt. A csillagkép csillagai nevükben mind benne van a szerencsés szó, hiszen a Nílus áradásáról hoztak hírt. A Vízöntő lesz a következő csillagkép, ahová a tavaszpont elmozdul. Kb. 700 év múlva lépi át a csillagkép határát. Addig is azonban a Halakban van a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején.
Bolygók, holdak és kisbolygók 12
A LEGRAGYOGÓBB BOLYGÓ A bolygók közül a Vénusz ragyog a legjobban, de nem felszíne, hanem felhőzete miatt. Ezért is nevezték el az ókorban a legszebb istennőről, Vénuszról. De egykor talán a Föld is ilyen ragyogó volt. A Hógolyó-föld elmélet szerint többszázmillió évvel ezelőtt a Földet szinte teljes egészében elborította a jég. Ekkor felülről lehet, hogy a Föld is fehérnek tűnt. De ezt a fehéret ne keverjük össze a Fehér Mars elmélettel, mely a Mars múltjára vonatkozik. A Fehér Mars hívei a Kék Mars támogatóival állnak szemben. Ők azt vallják, hogy a Marson a múltban sem volt túl sok víz, hanem azok a képződmények, amiket vízfolyással magyaráznak, máshogy is képződhettek, például folyékony, gáz vagy jég halmazállapotú szén-dioxid segítségével is kialakulhattak. És ha már a jegeknél tartunk: a külső naprendszer égitestjei nem kőzetből, hanem jórészt vízjégből állnak, ami az ottani hidegben olyan kemény, mint nálunk a kőzetek. Az Európa hold felszínét vízjégkéreg borítja, a még távolabb levő holdakon pedig nitrogén vagy metánjég található, mely a Triton esetén rózsaszínű és nagyon jól visszaveri a nap fényét. A Triton vagy más jeges holdak felszíne éppen olyan fényes, mint a Vénusz fehéren ragyogó vastag felhőtakarója az űrből nézve.
A LEGSÖTÉTEBB BOLYGÓK A bolygók és holdak között a legtöbb felszínét por borítja. Tipikus, ha egy égitest, melynek nincs légköre, és jegek sincsenek felszínén, sötét, feketés színű. Ilyen például a mi Holdunk, melyen a bazaltos lávamezők egészen szénfeketék, de az ún. anortozitos kőzetből álló terra felföldek is alig fényesebbek. A rájuk eső fény alig 5-10 százalékát verik vissza. Miután a Holdon nincs levegő, nincs, ami szórja a fényt. Ezért az égbolt nappal is fekete. A Holdon járt űrhajósok panaszkodtak is, hogy az árnyékban levő gödrökről nem tudják megállapítani, hogy milyen mélyek, hiszen ha valami árnyékban van, akkor az egyáltalán nem látható. A földön az árnyékos részekre is jut szórt fény, a Holdon csak a Nap által közvetlen megvilágított felszín látható. A Holdihoz hasonlóan sötét por borítja a kisbolygók jórészét, és a Mars holdjait, a Phobost és a Deimost is. A legsötétebb égitestek érdekes módon az üstökösök magjai, melyek szénvegyületekkel borított felszíne a ráeső fény 97%-át elnyeli. Ilyen a Halley vagy a Borelli üstökös magja. Persze Napközelben ezek a sötét porral fedett égitestek egyszerre nagyon fényesnek látszanak. Ilyenkor az égitestek belsejéből kiáramló por- és gázanyag által alkotott kómájuk, azaz ideiglenes légkörük miatt látszódnak fényesnek.
A Csillagtérkép mai célkeresztjében a Mars folyóvölgyei állnak. A múlt században még úgy hitték, hogy léteznek marslakók és a sarkvidéki jégsapkákon nyáron elolvadó vizet csatornákon vezeik az egyenlítő felé. A korabeli elmélet szerint a csatornák környezetében növényeket öntöztek, akárcsak a Földön a Nílus környékén. A csatornákról, akárcsak a marslakókról aztán kiderült, hogy nem léteznek, hanem a képzelet szüleményei. Az elmúlt évtizedek űrszondás megfigyeléseiből azonban kiderült, hogy mégis vannak csatornák, de ezek természetes eredetűek és több milliárd éves korúak. A csatornáknak több típusa is van. A hálkózatos csatornák olyanok, mint egy földi folyó vízhálózata: kisebb volgyek torkollnak egy nagy főágba. Azonban a főág minden esetben a mars sivatagjába veszik. Elképzelhető, hogy nem is csapadék, azaz eső, hanem talajvíz alakította ki ezeket a kanyargó csatornákat. A marsi csatornák másik típusai az áradásos csatornák. Ezek egy nagy, kaotikusan beszakadt területről indulnak ki, ahol valószínűleg vulkáni hő hatására megolvadt egy föld alatti jégtömb és hirtelen, áradásszerűen folyt ki a felszínre. Egy nagy ágban folytatódik ez a csatorna, mely végül eltűnik a marsi homokban. Az áradásos csatornák általában nem egyedül fordulnak elő, hanem sok látható práhuzamosan. Az egyik ilyen hely a Hellas-medence, melybe több, km mélységű völgy fut, a másik a Mariner-völgyrendszerhez kötődik, melynek csatornái a Chryse-síkságba torkollnak. A Marson találhatók egészen egyenes völgyek is, melyek leginkább hasonlítanak a múlt századi marscsatornákra, de ezek is természetes alakzatok. Ám ezeket nem erózió vájta ki, hanem tektonikus törésvonalak, azaz a felszín kőzettömbjeinek mozgásai révén alakult ki egyenes mélyedésük. A Csillagtérkép mai adásában a Mars csatornáihoz látogattunk el.
A Csillagtérkép mai célkeresztjében a Mars holdjai állnak. Neveik Phobos és Deimos, azaz magyarul félelem és rettegés, melyek hű kísérői a hadistenről elnevezett bolygónak. A Phobos és a Deimos a Mars szabálytalan alakú kicsiny, tíz-húsz km átmérőjű holdak. Valószínuleg befogott kisbolygók. A Phobos olyan közel kering a Marshoz, hogy a Marsról nézve nyugaton látszik kelni és keleten nyugodni – méghozzá nem is egyszer, hanem napjában kétszer is . Ennek magyarázata, hogy olyan közel kering a Marshoz, hogy keringési ideje gyorsabb, mint a Mars forgási ideje. Keringési távolsága ráadásul lassan csökken a Marstól. Jelenleg észázadonként 1,8 cm-el kerül közelebb a Marshoz. A számítások szerint kb. 50 millió év múlva olyan közel kerül hozzá, hogy vagy széttépi az árapályero és egy idore gyurut alkot a Mars körül, vagy belecsapódik. Eközben a Deimos a mi holdunkhoz hasonlóan lassan távolodik a Marstól. Mindkét hold valószínuleg a C típusú szenes kondrit kisbolygókhoz hasonló, igen sötét anyagból épül fel. A Phobos legfeltunobb alakzata a felfedezoje, Hall feleségérol elnevezett Stickney kráter. Ez a becsapódás csaknem széttörte az egész égitestet – nyomai párhuzamos barázdák fomájában az egész holdon láthatók. Mindkét holdat vastag porréteg fedi, mely a Deimoson még vastagabb és részben a krátereket is kitölti. A Csillagtérkép mai adásában a Mars két befogott, krumpli alakú holdját, a Phobost és a Deimost látogattuk meg.
A MARS VÖLGYEI A Marson sokáig mesterséges csatornákat kerestek, de a 70-es években kiderült, hogy természetes eredetű völgyek találhatók felszínén. Több, mint 1000 hosszabb-rövidebb völgy szeli át a Mars kráterezett vidékeit. Valószínűleg ezeket a folyókat nem esővíz táplálta, hanem sokkal inkább talajvíz, és az is lehet, hogy a folyók felszínét mindvégig jégpáncél borította és ennek védelme alatt folyt csak víz. A hálózatot alkotó völgyrendszerek mellett másfajta völgytípusokat is találtak a Marson, ezek az ún. áradásos csatornák. Ezek több km szélességűek. Ezekben biztos, hogy nem hosszabb idejig csordogált valamilyen folyadék, mint a meanderező völgyekben, hanem hirtelen nagy mennyiségű víz zúdulhatott le egyszerre rajtuk. A felszín alatti talajrétegekben nagy menniységű víz volt raktározva, ami a mélyben lassan el kezdett elszivárgni. A keletkező üregeket már nem tartotta a víz, és az egy idő után hirtelen beomlott. A terület szélén hatalmas blokkok szakadhattak le, a felszíne is beomlott és az addig még vízzáró rétegek között levő víz hirtelen kiszabadult. Akárhogy is történt, egy területről hirtelen hatalmas menniységű víz zúdlt alá és többszáz km-en keresztül folyt, mély völgyet vágva, míg újra elvesztette erejét és beszivárgott a talajba. Máshol pedig tavakat, sőt, az északi alföldek helyén esetleg óceánokat is alkothatott a víz. A Fehér Mars elmélet hívei szerint azonban nem víz, hanem folyékony és gáz halmazállpotú széndioxid hozta létre az áradásos csatornákat. A széndioxid kitörésszerűen szabadult fel a felszín alól és innen a felszíni közettörmelék e gázzal kevert anyaga zúdult le és vájt csatornákat. Ezt az elméletet azonban ma kevesen támogatják. Mindenesetre egy ilyen áradásos völgyben szállt le a Pathfinder szonda és ennek valamikori fenekéről küldte képeit. Ma már csak futóhomok és az egykor odébbgörgetett sziklák vannak ezen a területen.
A TRITON A Csillagtérkép keresőjében ma a Neptunusz legnagyobb holdja, a Triton áll. Különlegessége, hogy a Neptunusz egyenlítőjére 156 fokos szögben kering és a normálishoz képest fordított, vagyis retrográd irányban. De hogy lehetséges az, hogy visszafelé kering? Valami visszafordította a pályáján? Valószínűleg a Triton eredetileg nem a Neptunusz holdja volt. Talán a Naprendszer külső részéről került valahogy ide, ahol befogta a Neptunusz. Vagy még messzebbről származik. A bolygó maga vízjégből áll, felszínét viszont másféle jegek borítják, főleg metán és nitrogénjég, ahogy a Plútót is. Hatalmas poláris sapkája van. A jegek miatt ez lenne a Naprendszer egyik legfényesebb égitestje, ha nem lenne ilyen messze a Naptól, hiszen itt a napfény erőssége a Földinek ezredrésze. A Triton érdekes felszíntípusa az ún. dinnyehéj-terület, melyet törések szabdalnak. A felszínen -237C a hőmérséklet, tehát ez a leghidegebb felszínű égitest az egész Naprendszerben. Felszíni hőmérséklete tehát mindössze 35 fokkal melegebb, mint az létező leghidegebb hőmérséklet, az abszolút nulla fok. A Voyger szonda képén látható, amint vékony, átlátszó légkörében a szél az egyik épp kitörő gejzír kitörésfelhőjét odébfújja. Ez egy gázkitörés, keverve porral és jéggel. A mélyben a nitrogén és a metánjég gázzá alakul, és több km magasra tör ki, majd leülepszik a felszínen. Ezeket csíkok formájában láthatjuk az űrszonda képein.
A Csillagtérkép mai célkeresztjében a Jupiter legbelső holdja, az Io áll. Az Io a Jupiterhez olyan közel kering, hogy a gázóriás gravitációs hatására árapály alakul ki rajta. De nem tengerein, hiszen azok nincsenek, hanem kőzetburkában. Az emelkedő és süllyedő kőzettömbök egymáson súrlódnak és ezzel hőt keltenek. Ez a hő olyan nagy, hogy képes megolvasztani a kőzeteket és így vulkánosságot létrehozni. Az Io a Naprendszer geológiailag legalktívabb égitestje, még a Földnél is aktívabb. Felszínén több mint 400 vulkáni kaldera található. A megfigyelések szerint nincs olyan pillanat, hogy néhány vulkán ne lenne épp aktív rajta. Ilyenkor a vulkáni központból többszáz km magasságba lövellenek a vilkán kidobta anyagok, melyek gyűrűt alkotva hullanak vissza felszínére. Az Io azonban nem csak vulkánjairól és lávafolyásairól, hanem hegyeiről is ismert. Ez az egyetlen bolygó, ahol magas, tömbszerű hegyek találhatók. A felszínen található 100 egynéhány hegy keletkezésére ma sincs egyértelmű magyarázat. Lehetséges, hogy törésvonalak mentén nyomódtak ki kőzetblokkok a lávafolyások rétegzette kéregből, és ezek alkotják a hegyeket. Az Io közelében jelenleg egyetlen űrszonda sincs, de a nagy földi távcsövekel folyamatosan megfigyelik és regisztrálják a rajta lefolyó vulkánkitöréseket. A hegyek keletkezését azonban csak akkor lesz esély jobban megérteni, ha ismét az Iohoz érkezik egy űrszonda, amely közelfelvételeket készít vagy akár le is száll felszínén. Erre azonban a következő években nem fog sor kerülni. A Csillagtérkép mai adásában az Io nevű jupiterholdhoz látogattunk el.
BOLYGÓKÖZI IDŐJÁRÁSJELENTÉS KÖVETKEZIK. A Marson tovább folytatódik a hideg idő. A Tempe Terra felől porvihar közeledik a Mariner-völgy felé, itt erős szélre kell számítani. A porvihar a számítások szerint pár nap alatt vonul el. Utána erős porlerakódásra számítsunk. Sokfelé tornádó-riadó van érvényben. Kisebb forgószelek bármikor kialakulhatnak. A forgószelek útját sötét csíkokként láthatjuk a műholdas felvételeken. A szél másutt csak délutánra erősödik 25-30 km/h-ssá, egyébként gyenge marad. Az északi síkságok vidékén, különösen az Utopia-síkságon a téli időszakban dérlerakódásra számíthatunk. Különösen a mélyebb kráterekben várható teljes dérborítás. Itt a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -113 fok körül alakul. A Tharsis-hegységekben, különösen az Olimpus-hegy fölött kell számítani felhőképződésre, másutt, lessámítva a porviharos területeket, tiszta, derült idő várható. A legmelegebb egyenlítői területeken napközben 20 fok körülre melegszik fel a levegő. A porviharos területeken azonban -20 foknál nem lesz melegebb sehol sem, mert a porfelhők elállják a napfény útját. A légnyomás a 10 km-nél magasabb hegyekben 5, a felföldeken 6, a Hellas-medencében 8 millibár, a légkör anyagának dérként lecsapódása miatt lassan csökken. Marsi időjárásjelentést hallottak.
A Mars. A Föld külső bolygószomszédja. Az egyetlen bolygó, ahol a Naprendszerben a Földön kívül lehetséges élet, és elképzelhető, hogy ember menjen oda. Eljutottunk a Holdra, de vajon valaha is eljut-e az ember a Mars bolygó felszínére? Dehát miért kellene odamenjünk? Hogy élet után kutassunk, vagy hogy geológiai kutatásokat végezzünk? Vagy azért, mert ott van és még nem jártunk ott? Más válasz is lehetséges. Olyan korban élünk, amikor a Föld bolygó ember nevű lénye képes rá, hogy eljusson a Marsra. Több mint három milliárd éve létezik élet a Földön, de most először fordul elő, hogy a kék bolygót el tudják hagyni lakói. Csak az ember tudja megtenni. És ki tudja, mit hoz a jövő? Lehet hogy holnap már nem leszünk rá képesek rá. Lehet hogy holnap véget ér a technikai civilizáció kora, de az is lehet, hogy utánunk más értelmes fajok jönnek, akik betelepítik a Naprendszert. Nem tudhatjuk. Ami biztos: most megpróbálhatnánk. Hát akkor mire várunk, miért nem indulunk el?
Ebben a műsorban elvisszük hallgatóinkat egy olyan helyre, ahol megpróbáltuk megtenni az első lépéseket a Mars felé. Kis lépéseket, de olyanokat melyek, az emberiség egy következő nagy ugrásáshoz vezethetnek.
BOLYGÓKÖZI IDŐJÁRÁSJELENTÉS KÖVETKEZIK. A Vénuszon mind az északi nagy kontinensen, az Ishtar-földön, mind az egyenlítő menti Aphrodité-földön, mind pedig a déli Lada-földön forró idő várható. Az égbolt az egész bolygón borult, felhős lesz, a felhőzet sehol sem szakadozik fel. Kénsav-csapadék sehol sem várható, mert elpárolog, mielőtt a felszínre jutna. A várható hőmérséklet a szén-dioxid okozta üvegházhatás miatt továbbra is forró marad: mind a nappali, mind az éjszakai oldalon 465 és 500 C fok körül várható. Ólomból készült berendezések nem vihetők a bolygóra, mert elolvadnak. A felszínen szélcsend lesz, a légnyomás 90 atmoszféra, nem változik. A magaslégkörben erős szelek várhatók, sebességük elérheti a 350 km/h sebességet. Vénuszi időjárásjelentést hallottak.
VÖRÖSÖK A NAPRENDSZERBEN. A Naprendszer színes világ. Nézzük, melyik égitest mitől olyan színes. A Vörös bolygó, a Mars vörös színét a rozsdásodott anyagú felszín adja, tehát a vas vagyis inkább a rozsda színezi vörösre. A marsi homok is a vastól vörös, a mars légköre pedig ettől a homoktól és portól vörös. A Mars vörös színét az ókori népek a vérhez hasonlították, ezért a hadistenről, Marsról nevezték el. De nem ez az egyetlen vörös bolygó a Naprendszerben. Vannak a Marsnál sokkal vörösebbek is. Ilyen például messziről a Szaturnusz holdja, a Titán, melyet régen ezért a Marshoz hasonlónak gondoltak. Mára azonban tudjuk, hogy a narancsszín nem a felszín, hanem a légkör színe. A narancs árnyalatot kis mennyiségben jelen levő szénhidrogén vegyületek okozzák, hasonlóan a Jupiter nagy vörös foltjához. De narancsszínű a Jupiter Ió nevű holdja, melyet viszont a felszínre kiömlő lávák színeznek meg. De itt sem ez a lávák fő színe. A sárgás-narancs színt egy kisebb menniységben jelen levő összetevő, a kén okozza. A vulkánkitörésekben olyan erővel vágódik ki az anyag, hogy elhagyja az Ió gravitációs mezejét és a Jupiter körül a legközelebbi holdig is eljut: az Amaltheáig, mely így maga is ezzel a vöröses kénes anyaggal van borítva. A mérések szerint valójában épp az Amalthea hold a legvörösebb hold az egész naprendszerben. És még egy részben vörös bolygót taláhatunk a Naprendszer pereme felé, a Plútót, melynek felszínét az egyenlítője menti sávban valószínűleg vöröses színű szénhidrogének színezték vörösre. A Plútó csak egy a Neptunuszon túl keringő Kuiper objektumok közül, melyekből számos másik is sötétvörös színű. Ezek felszínét is valószínűleg hasonló, bonyolult vegyületek színezték meg.
A Marson megpróbálhatnánk a Naprendszer második élő bolygóját létrehozni. Elültetni az élet magvait, hogy átformálják a Marsot, és elindítsák az evolúció második kísérletét. Egy Földtől független, élő világot. Kérdés, hogy a Mars, egy a Földnél geológiailag halottabb bolygó képes-e fenntartani az életet. És ha igen, vajon nincs-e máris élet a Marson? Ha van, jogunk van-e a saját életformánkat odavinni, mely esetleg elpusztíthat egy bennszülött életet? Megannyi kérdés, amire még nincs válasz. A választ a Marson kaphatjuk meg. A NASA a 2020-as évekre tervezi holdbázis létrehozását, miközben a Marsot automata szondákkal vizsgálja. A Holdbázis tapasztalatai vezetnek majd a Mars felé. Az emberes Marsutazásnak ma még nincsenek meg a technikai feltételei: sem az ehhez szükséges tömegű eszközöket nem tudjuk odavinni, sem megfelelő pontosságú automata leszállásra nem vagyunk képesek, nem is beszélve arról, hogy az úthoz szükséges űrhajónak sincsenek meg a tervei. A Marson, akárcsak a Holdon, a tervek szerint a helyi erőforrásokat használnák a kutatók, a Földről csak a lehető legkevesebb nyersanyagot lehetne szállítani. Mindez ma még sci-fi. A Mars Society mars-bázisa valóban a legelső lépések egyike a Mars felé. Ha nem is a mi életünkben, ha nem is a mi évszázadunkban, de hiszünk benne, hogy az ember egyszer leszáll a Mars felszínén - és ki tudja, talán ott is marad, és igazi Marslakóvá válik. On to Mars...
Űrkutatás és missziók 9
Kira Singarjova élményeit meséli el -- A Hold túloldalának felderítése -- A marék gravitációs szerepének felismerése
Kira Singarjova élményeit meséli el -- A Hold túloldalának felderítése --- Az első atlaszok elkészítése
Kira Singarjova élményeit meséli el -- A Hold túloldalának felderítése -- A Hold túloldalának első helynevei
Kira Singarjova élményeit meséli el -- A Hold túloldalának felderítése -- Az első talajminta a Holdról
Látogatás Csillagvárosban -- Gagarin Múzeum -- Alekszej Leonov űrsétája
Látogatás Csillagvárosban -- Gagarin Múzeum -- EVA szkafanderek
A Mars Society által fenntartott Mars Desert Reserach Station az emberes Mars-kutatás egyik legfontosabb földi szimulációs állomása. Két hetente cserélődő, önkéntsekből álló legénységei azt játsszák, hogy a Marson vannak: ott élnekl és dolgoznak egy csapatban. Tudósok, mérnökök, akik az emberes Mars utazás hívei. A lakóegységből, a habből csak szkafanderben lehet kimenni. 2006. januárjában, a 42. legénységgel több mint tíz alkalommal mentünk a terepre, és közben fölfedeztük Utah badland vidékét, mely a marsbéli környezetet biztosította, a kék eget leszámítva meglehetősen élethűen. A szimuláció élethűsége rajtunk múlik. És az is, hogy mikor indítjuk a szimulációt,.. Ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott. A földi dátum egy távoli égitest saját naptára lett, valójában 24 és fél órás solok követték egymást egy több mint 600 napos év során. Az égen képzeletünkben megjelent egy új csillag, fényesen, kék színűen ragyogott: a Föld. A gravitáció a harmadára csökkent. A horizont vonala 1.5 km-el közelebb került. A napfény energiája felére csökkent. A zsilip, melyen bejöttünk, maga mögött olyan világot rejtett, ahol a légnyomás a földi 1000 milibárhoz képest mindössze 6 millibár, és főleg széndioxidot tartalmaz. Légzésre alkalmatlan, légnyomása halálosan kicsi. A külvilág porral teli, melyet nem szabad beengedni a lakóegységbe. A nulla fok körüli hőmérséklet odakint a nappali órákban reális volt, de éjszaka akár minusz 80-ra is lehülhetett. Egyértelmű, hogy csak zárt szkafanderben lehet kimenni. Egyedül voltunk a vörös bolygón egy fehér, henger alakú állomáson, melyet légmentesen zárt alagutak kötöttek össze a csillagdával, a generátorházzal, az üvegházzal és a garázzsal. Legalábbis képzeletünkben.
A Mars Society által fenntartott Mars Desert Reserach Station az emberes Mars-kutatás egyik legfontosabb földi szimulációs állomása. Két hetente cserélődő, önkéntsekből álló legénységei azt játsszák, hogy a Marson vannak: ott élnekl és dolgoznak egy csapatban. Tudósok, mérnökök, akik az emberes Mars utazás hívei. A lakóegységből, a habből csak szkafanderben lehet kimenni. 2006. januárjában, a 42. legénységgel több mint tíz alkalommal mentünk a terepre, és közben fölfedeztük Utah badland vidékét, mely a marsbéli környezetet biztosította, a kék eget leszámítva meglehetősen élethűen.
ŰRSZEMÉT Az első világűrbe juttatott mesterséges tárgy a szovjet Szputnyik-1 volt 1957-ben. Ma már kb. 2 ezer már nem működő műhold kering Föld körüli pályán, és rajtuk kívül kb. 100 ezer 1-10 cm közötti méretű kisebb tárgy. Ezek alkotják az úgynevezett űrszemetet. Ezek között vannak rakéta- vagy műholdalkatrészek, egy darab elvesztett kesztyű, űrállomásokból kidobott szemeteszsákok, szétrobbant rakéták darabjai és egész, holtan keringő műholdak. A 600 km-nél alacsonyabb pályán lévők hamar visszahullanak, mert a légkör ott már elég sűrű ahhoz, hogy lefékezze őket, és így egyre lassabban keringve mind alacsonyabbra kerülnek és végül elégnek a légkör sűrűbb rétegeiben. A magasabban lévők azonban több száz vagy ezer évig is fenn maradhatnak, és számos törmelék, pl. a geostacionáris pályán, 36 ezer km magasan keringők ilyenek. Ezek a működő szekezetekbe csapódva kárt tehetnek. A Földről kb. 9 ezer db nagyobb űrtörmelék pályáját kísérik figyelemmel folyamatosan, de így is elég sok van, mely váratlanul eltalálhatja a még működő űreszközöket.
Nap, idő és égi jelenségek 1
Ezekben a napokban elég gyakori, hogy éjszaka nem csodálhatjuk meg az égboltot, mert esik a hó, vagy felhős az ég. Pedig a téli hónapok különösen alkalmasak csillagászati megfigyelésekre, hiszen hamar sötétedik és sokáig sötét is marad, azaz a lassan körbefoduló égbolt viszonylag nagy része vonul el szemünk előtt. A csillagászok szemszögéből úgy is mondhatnánk, hogy a Nap csak pár órára zavarja meg a csillagászati megfigyeléseket. A téli napok hideg levegője egyben tisztább is a nyári párás időszaknál, így ha igazán sötét van, a halványabb objektumok is láthatóak lesznek. Ez természetesen csak a városi fényektől távol lehetséges. A fényszennyezéssel nem az a baj, hogy az utcai lámpák vagy reklámok a szemünkbe világítanak, hanem az, hogy az eget is megvilágítják. A levegőben szóródó fény azután a felhőkre is eljuthat. Így lehetséges, hogy a főváros vagy nagy városok már távolról látszanak a fölöttük megvilágított felhők miatt. A megvilágított légkör azután olyan, mint a szemcsés kép a tévéképernyőn: hiába vannak ott a csillagok, a levegőben szóródó fény elnyomja fényüket. Így aztán ha igazán élvezni akarjuk a téli égbolt csillagait, akkor távol kell menni a városok fényétől.
Csillagászattörténet és interjúk 1
Jézus születésének hírnökeként tartjuk számon az úgynevezett "betlehemi csillagot". De mi is lehetett ez az égi jel és mikor tündökölt a kétezer évvel ezelőtti égbolton? Ma úgy tűnik, a csillagászok megfejtették a rejtélyt. A kiemelkedő égi látványosság a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása lehetett. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, mégpedig időszámításunk előtt 7-ben. Az említett időpontban látványosabb üstökös vagy szupernóva nem tűnt fel az égen. Az égi mitológia használatával azonban jól dekódolható az együttállás jelentése. A Jupiter a régi héber mitológiákban királyi csillagként szerepelt. A Szaturnusz a zsidóság legfőbb csillaga, a Halak csillagkép pedig a születés és a Messiás, azaz a megváltó csillagképe volt. Úgy a Halakban a két fő "csillag" háromszori együttállása és szinte (látszólagos) összeérése jelenthette az égi jelet a messiásvárás beteljesülésére. Legalább is ezt hihették a "napkeleti bölcsek", akik bizonyára Babilóniából elindult, és Jeruzsálembe, majd Betlehembe szerencsésen meg is érkezett papcsillagászok lehettek, akik tiszteletüket kívánták tenni a zsidók megszületett királya előtt.
Becsapódások és meteoritok 2
A KRÁTEREK TÖRTÉNETE A Hold vagy a Föld krátereiről alig száz éve kezdték sejteni a kutatók, hogy becsapódásos eredetűek. Korábban úgy gondolták, hogy a holdi kráterek vulkáni kürtők. Akkor még csak a Hold krátereit ismerték, mert a távcsövekkel más égitesten nem tudták kivenni a krátereket. Ma már jól tudjuk, hogy a kráterek majdnem minden égitesten előfordulnak. A becsapódó testek lehetnek kisbolygók, apróbb vagy nagyobb kőzettörmelékek, melyek itt keringenek a Naprendszerben évmilliók óta. De éppígy becsapódhat egy főleg jégből álló üstökös is. Ma már azonban szinte alig keletkeznek új kráterek. A legtöbb a Naprendszer kialakulásának kezdetén, 4,5 milliárd éve csapódott be, amikor még sokkal több törmelék keringett az újonnan összeállt bolygók körül. Sok közülük egymásnak ütközött és így vagy egybeforrtak vagy újabb darabokra törtek szét. A kráterekkel pettyezett égitesteken tehát azok a legidősebbb felszíndarabkák, ahol sok a kráter. Itt új kráter sokszor már csak úgy jöhet létre, hogy egy régi helyébe csapódik. Ahol kevesebb kráter van, ott az ősi felszín valamiért eltűnt, és friss felszín jött létre. Ez ismét ki van téve a becsapódásoknak, viszont már kevesebb idő alatt kevesebb becsapódást ért meg.
Vajon mi okozta a dinoszauruszok kihalását? A dínók világvégéjére kétféle elmélet is létezik, bár a kutatók és a médiumok csak az egyikről szoktak beszélni. A legtöbb szakember ma a becsapódásos elméletet fogadja el, amihez nem kis részt a média is hozzájárult. A média ugyanis a sokkal látványosabb, emberi ésszel könnyebben felfogható elméletet terjeszti. A meteoritbecsapódás, mely hatalmas tűzerejével elpusztította a Föld élővilágának jó részét. Azonban lehetséges, hogy nem ez volt a kihalások közvetlen oka. Ugyanekkor ugyanis egy másik folyamat is lejátszódott a Földön: egy sokkal erőteljesebb, és lassúbb folyamat: a Dekkán-bazaltplató kifolyása. Ez nem olyan látványos, mint egy becsapódás, de legalább olyan hatékony. Évszázezreken keresztül folyott ki óriási mennyiségű láva India középső részén. A láva hatalmas területen tört ki a Föld mélyéből és képes volt épp olyan nukleáris tél, azaz nappali sötétség előidézésére, mint egy becsapódás - de ez évszázezrekig tartott. A kutatók számára tehát ma sem egyértelmű, miért haltak ki a dinoszauruszok, sőt, újabban már az is vitatott hogy kihaltak-e egyáltalán. A maradarak ugyanis ma már egyre több kutató tartja a dinoszauruszok közvetlen utódainak.