Az Eötvös Egyetemen, a TTK Csillagászati Tanszékén 1975-ben indult meg a Planetológia (később Planetológia és Kozmopetrográfia) c. tantárgy oktatása (Bérczi Sz.). A tantárgy a Naprendszer égitestjeit mutatja be, jegyzet is készült hozzá, s ez mindmáig elérhető ismeretanyag. A tantárgy programja jól érzékelteti, milyen területeket fog át ez a tantárgy:

A Planetológiai oktatás témakörét rövid  holdi felszíntörténeti és sztartigráfiai bemutatóval illusztráljuk.

PLANETOLÓGIA, HOLDTÉRKÉPEK, FELSZÍNTÖRTÉNET
 A geológiai térképeken a kőzettestek a "főszereplők". Azokat a kőzettesteket ábrázolják, szép színes formában, amelyek a felszínre nyúlnak. Térképezik a felszínen megfigyelhető formákat és arra törekszenek, hogy azokat még a felszín alá nyúlásukban is nyomon kövessék. A kőzettest rétegekből rétegtani (sztratigráfiai) egységeket, sorozatokat állítanak össze.
 A földi rétegtan alapelveit követve térképezték föl a Holdat is, először távcsöves felvételek, később űrszonda fölvételek (Ranger, Lunar Orbiter) fölhasználásával. A legfiatalabb rétegek vannak legfölül, s az egyre idősebbek rendre lejjebb sorakoznak. (Steno 330 éve megjelent cikkében fogalmazta meg először ezt a rétegtani alaptörvényt, a települési törvényt.) A település sorrendjéről a rétegek átfedési viszonyai tudósítanak, de a távolabb eső, egymásra nem nyúló rétegeket is össze kell hasonlítani. Földi esetben a zárványok bezárásának elvét alkalmazva (a bezárt zárvány egykorú vagy idősebb a bezáró kőzetnél) fossziliákat használtak föl erre. Holdi esetben a holdi kőzettesteket jellemző "zárványként" krátereket, azok statisztikáját (és más módszert is) használják föl arra, hogy a rétegek egykorúságát és oldalirányú folytonosságát bizonyítsák.
 A holdon a sugársávos kráterek a legfiatalabbak (Kopernikuszi emelet), ezeket követik lejjebb a még mindig fiatalosan tagolt morfológiájú, de már sugársáv nélküli kráterek (Eratoszthenészi emelet). Mindkét fiatalabb emelet rétegei többnyire csak kráternyi foltokban vannak jelen a Hold felszínén, bár előfordulnak Eratoszthenészi marék is (és a Tycho vagy a Kopernikusz kráter sávjai is messzire nyúlnak, különösen telihold idején láthatjuk ezt). A foltnyi rétegtani egységek alatt nagy kiterjedésű kőzettesteket alkotó két emelet következik. Az egyik az Imbriumi, mely az Imbrium medencéhez kapcsolódott a definiáláskor kijelőlt területen (Imbriumi emelet). A másik, a még idősebb egység a Nektár medencéhez kapcsolódik (Nektári emelet). Legalul fekszik a krátermezőkkel borított terravidékek (pre-Nektári) emelete.
 Ez a relatív rétegtani egységsor és a hozzá kapcsolódó kronológiai sor az, amit azután "az óránkhoz igazított" az Apolló expedíciókon gyűjtött holdkőzeteken elvégzett abszolút kormeghatározás. Míg a gyakoribb földi kőzetek kora néhány 100 millió év, (ezeket tanulmányaink során a bennük lévő fossziliákkal is, és abszolút korukkal is megismerhetjük: ez a ca. 600 millió éves paleo-, mezo- és kaino-zoikumi emelet-sorozat), addig a holdi korokhoz milliárd éveket emlegetünk. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy minden ott a Holdon tízszer olyan idős, mint a párja a Földön. (Ez a "párja" leginkább a bazaltokra vonatkozhat csak.) Mindez persze túlzott egyszerűsítés, mert a Földön is előfordulnak 2.7 - 3.8 milliárd éves kőzetek (pl. Kapvaal, Pilbara, Yilgarn kratonok), mégis, ezek ritkák. Míg a földi óceáni bazaltok többségükben néhány 100 millió évesek, a holdi bazaltok tízszer ilyen idősek, koruk 3,2 és 3,8 milliárd év között változik. A holdi terrák anortozitja még idősebb, 4,2 - 4.4 milliárd éves. A breccsák a legfiatalabbak, s előfordult közöttük néhány 100 millió éves is. Ez a radioaktív kormeghatározás az, amit távolból nem, csak begyűjtött anyagmintákon lehet elvégezni.
 Azokkal a kőzetmintákkal, amelyeket a térképezésből már ismert geológiai környezetből gyűjtöttek, rekonstruálni lehetett a Hold fejlődéstörténetét is. A holdi terrák anortozitjai és a bennük mért ritka földfémek eloszlása különös és fontos eseménysort bizonyított. Egykor a Hold külső rétegei megolvadtak s 4,4 milliárd évvel ezelőtt az egész égitestre kiterjedő magmaóceán borította a Holdat. A magmaóceán lehűlése során a plagioklász földpát (CaAl2Si2O8) az olvadékzóna tetején gyűlt össze, s létrehozta a világos színű felföldek anortozitját. A nagyobb sűrűségű ásványok az olvadékzóna aljára süllyedtek. Ez a differenciálódás hosszú ideig tartott. A vastagodó holdi kéregre történtek a nagy körkörös medencéket létrehozó becsapódások, melyek feltördelték a holdi kérget. A töréseken át bazaltos láva szivárgott a felszínre és egy - másfél milliárd éven át működő vulkáni tevékenységgel feltöltötte a Hold látható oldali medencéit. A bazaltok a hold köpenyéből származnak. Némelyik közülük titánban igen gazdag, mint például az Apolló 11 és 17  leszállási helyéről gyűjtöttek.
 A bazaltos vulkanizmus csendesedésével a nagy felszínformáló események elültek a Holdon. Az egyre vastagodó holdi kéregre egyre kevesebb becsapódás történt. A folyamatos kráterbombázás a talajt ma is állandóan őrli, keveri és süti össze breccsákká.  A NASA holdi vékonycsiszolat gyűjteménye több változatukat is bemutatja, s a  breccsa a breccsában szövet mellett a talaj anyagából összesült breccsát is tartalmaz. Ebben parányi üveggyöngyök is találhatók, amelyek a narancs színű talaj gömböcskéitől eltérően becsapódáskor megolvadt anyagból keletkeztek. Hasonló becsapódási szferulák a Földön is előfordulnak. Főleg a nagy korszakhatárokkal egybeeső becsapódások rétegeiben találhatók. Erre a jelenségre, hogy szferulákkal is lehet nagy rétegeket azonosítani, szintén a holdi anyagok vizsgálata hívta föl a figyelmet. Csakúgy, mint a külső rétegek kezdeti megolvadására, a Földön is, a holdi anortozitos kéreg keletkezésének fölismerése után gondoltak először. Az űrkutatás hazai oktatási területei közül másodikként a NASA holdkőzet mintáit mutatjuk be.
 

2001. 04.