A Naprendszer becsapódásos krátereinek geológiája és morfológiája.

A hullócsillagok fényes csíkjától a dinoszauruszok kihalását okozó test becsapódása utáni eseményeken át egy fél bolygó lefröccsentéséig számos végeredménye lehet annak, ha egy test egy másikat nagy sebességgel megközelít, ill. eléri azt. A becsapódásos (impact) krátereket nevezik kozmikus eróziónak (Sík A.), asztroblémeknek (sebhelyek, Jakucs L.), bombatölcséreknek. A krárterképződés (kozmikus hatás) a vulkanizmus, tektonizmus (belső erők) és erózió (külső erők) mellett a szilárd kéreggel rendelkező égitesteken legfontosabb felszínfromáló erő.

A kráterek mibenlétére a földi és más égitesteken található alakzatok elemzése együttesen derített fényt, így itt a geológia és planetológia együttműködéséről van szó. A Földön az erózió eltüntette régi krátereket és a viszonylag újakat is leerodálta, de a kőzeteket tanulmányozhatjuk (geológia). Más égitesteken viszont a régi kráterek megmaradtak, a légkör nélküli égitesteken kiváló állapotban (morfológia, távérzékelés)– kőzeteket viszont nem kalapálhatunk.

Hogyan keletkeztek a kráterek?
Kétféle fő krátercsoport létezik: becsapódásos és vulkáni eredetű. Évszázadokig – a vulkáni kráterekhez való hasonlóságuk miatt - vulkanikus eredetűnek gondolták valamennyi krátert, vagy korabeli nevén, gyűrűhegyet, körhegységet, cirkuszt (orosz néven).  Földi laboratóriumi kísérletek sorozatával igazolták becsapódásos eredetüket. A becsapódási elmélet első támogatója G. K. Gilbert (1890-es évek) volt, aki kísérleteket is végzett.
Az első, az 1920-as években általánosan becsapódásosnak elismert földi kráter a Barringer (Meteor) Crater volt. A becsapódásos eredet melletti egyik érv az, hogy olyan apró, differenciálatlan  égitesteken (vagyis égitest-törmelékeken) is találunk krátereket, melyen vulkáni aktivitás nem lehetséges. A holdi vulkanikus és becsapódásos kráterek morfológiai megkülönböztetése azonban még ma sem megoldott.

Honnan erednek a kráterek? – kis tudománytörténet magyar tankönyvek alapján
(Egy paradigmaváltás tükröződései)

1853: A hold hegyeinek vulkáni eredetét majdnem bizonyosnak mondhatjuk. (Dr. Schrödler Frigyes. 1853. Ford: Jánosi Ferenc, Mentovich Ferenc, ifj. Szász Károly: A természet könyve Pest)

1902 … A köralakú mélyedések régen kialudt vulkánok kráterei. A Hold hegyei vulkáni eredetűek. Az óriási gyűrűhegységek zilált alakja s a kráterek roppant száma azt bizonyítják, hogy a Hold még iszonyúbb és rombolóbb vulkáni működésnek volt színtere mint a Föld. (1902 Baló – Miklós: Csillagászati földrajz)

1918 Ezek a kráterek vulkanikus eredetűek, melyek még akkor keletkeztek, mikor a Hold folyékony anyagát gyenge kéreg vonta be s a Föld erős vonzása következtében e vékony kéreg repedésein minduntalan előbuggyant a Hold belsejének folyós anyaga. (1918 Márki: Földrajz) (Ha történetesen az Io lenne a Hold helyén, ez az elképzelés elég közel állna a valósághoz!)

1951 A holdcirkuszok gyűrűalakja (eredetére) két feltevést ismerünk. Az egyik szerint ezeket a krátereket nagy köveknek (meteoritoknak) a bolygóközi térből a Holdra való esése okozta… A másik szerint ősidőkben lefolyt hatalmas vulkanikus működések hatására keletkeztek,. Bizonyos feltételek között ezek a működések nem kitörésekben, hanem lávaömlésekben nyilvánultak meg. E feltevés szerint, amit A P Pavlov akadémikus, szovjet csillagász dolgozott ki, holdcirkuszok kihült lávatavak. (1951-53 Voroncov-Veljaminov: Csillagászattan)

1976 A krátereket kétféle erő, belső (vulkanikus) és külső (nagyméretű meteoritok becsapódásából eredő) hozta létre. (1976 (Bratislava) Fuha – Kertész: Fizika)

1998 A regolitot elképesztő méretű bolygókezdemény-zápor hozta létre a Hold kialakulásával egyidőben. … Ezeket a képződményeket (krátereket) legtöbbször meteoritek becsapódása alakította ki. … (1998 Szili: Földön innen…)

Szintézis: Holdtengerek (medencék) becsapódás utáni lávaömlés...

A kráterek kialakulása és morfológiája
„A holdbeli hegységek legtöbbjei úgy tűnnek fel, mint köralakú hegy-sáncok, melyek többnyire hirtelen alámeredő lejtejikkel, kerek völgymedencéket zárnak kebelökbe, s e katlan fenekéről sok helyütt, egy külön, alacsonyabb hegykúp emelkedik ki.” …1869 Szabó Ignác: A csillagászati és természettani földrajz rövid tankönyve a középtanodák számára. Pest.

A kráterek tanulmányozása a távcső feltalálásával indulhatott meg: Galilei volt az első, aki leírta a Hold krátereit 1609-től. Ezután a következő kráterezett felszínt a Mariner-4 marsi, majd a Mariner-9 merkúri fényképei mutatták meg. Ezek után vált csak egyértelművé, hogy a becsapódásos kráterek általános jelenségek a Naprendszer égitestjein.
A kráterek mérete a mikroszkopikustól a 2000 km nagyságúig terjedhet. Általánosan a legkisebbek tál alakúak, sáncccal; a nagyobbak sík fenekűek, középen komplex szerkezettel, melynek közepén központi csúcs emelkedik. Sáncuk sokszor teraszos. A még nagyobbak körül egy vagy több hegységgyűrű is kialakul. A legnagyobb kráterek medencéket hoznak létre, extrém esetekben a fókuszálódó rengéshullámok az égitest túloldalán is feltördelik a felszínt. Jellemző a sánc alján a kilövellt törmelék üledéktakarója; másodlagos kráterek; a friss kráterekből akár többezer km hosszú szétágazó  „sugarak” kialakulása.

A becsapódásos eredetű krátereknek a klasszikus felosztás szerint két fő típusa van: elsődleges (primaries) és másodlagos (secondaies). Előbbiek a nagy sebességgel becsapódó test hatására elsődlegesen alakultak ki, utóbbiak a becsapódáskor kivetett anyag kis sebességgel történő becsapódásából származnak.

A becsapódó testek forrásai és jellegzetességei:

Külső lövedékek: (External impactors)
Rövid- és hosszúperiódusú üstökösök - a Naprendszer pereméről származnak. A kőzetanyagon túl illóanyagokat (pl. víz) is tartalamznak. Méretük párszor 10 km. A rövidperiódusúak (SP) 200 évnél hamarabb visszatérnek. Shoemaker megfkülönböztet Jupiter-és Halley családba tartozó rövidperiódusú üstökösöket.  A hosszúperiódusúak (LP) általában többezer éves keringési idejűek és akár a 0,4 fényévre is eltávolodhatnak (a legközelebbi csillag távolságáak 10%-a). Forrásuk a Naprendszert körbevevő Oort felhő. Ütközési sebességük 30-60 km/s. A Naprendszer síkján kívülről, “bárhonnan” jöhetnek, tehát akár szembe is ütközhetnek egy bolygóval. Sűrűségük és méretük kicsi, így nagy sebsségük ellenére sem tudnak nagyobb becsapódást okozni, mint egy hasonló méretű, lassabb, de sűrűbb kisbolygó. A külső bolygókon erősebb hatásúak.

Kupier-öv objektumok A Neptunuszon kívül levő apró égitestek. Főleg a külső bolygókon hatnak. Esetleg a Plútó is egy közülük. Összetételük jeges, alacsony sűrűségű. Lehet, hogy a Kuiper-öv a rövedperiódusú üstökösös forrása.

Kisbolygók Általában a planetezimálok, bolygócsírák maradékának tartják őket. A Mars és Jupiter közt található többségük, így hatásuk nagyobb a belső bolygókon, mint a külsőkön. Méretük egy üstökösnél jóval nagyobb is lehet: a legnagyobb a Ceres, 1000 km átmérőjű. A Földet megközelítő pályán mozgó kisbolygók a Földsúroló kisbolygók (Near Earth Asteroids, NEAs). Eddig 150 ilyet találtak, de még többszáz felfedezése várható. NEA-k természetesen a Kuiper-övből is származhatnak. A Naprendszer síkjából érkeznek.
A kisbolygók ütlközési sebessége 10-15 km/s (viszonylag alacsony), mert mind a bolygókkal együtt, egyirányban keringenek. Sűrűségük nagy, így a kis sebesség ellenére is képesek akkora krátert ütni, mint egy azonos méretű de gyorsabb üstükös.

Belső lövedékek: (Internal impactors)
Bolygókörüli  pályán mozgó törmelék (planetocentrically orbiting projectiles) –  a korai törmelékek megmaradt darabjai, valamint a kráterképződés vagy kisebb holdak becsapódásos széttöredezése során a (volt) holdak gravitációs terét elhagyó törmelék. Ide tartoznak az óriásbolygók gyűrűinek darabjai és az árapályerő hatására szétrobbanó égitestek maradványai.

A becsapódás folyamata
Az alábbiakban a nagy sebességű lövedékek becsapódának a folyamatát  és a létrehozott szerkezeteket tekintjük át. Ezek a kőzetben sebesen terjedő (10 km/s) lökéshullámok kialakulásával és az ezzel járó nagy nyomással (10-500 GPa) , magas hőmérséklettel (2000 C) járnak együtt, ellentétben a mindössze mechnaikus ütközés hatására keletkezett alacsony sebességű test becsapódásából származó gödrökkel (penetration craters:1947, Sikhote-Alin, Szibéria, 1976, Kirin, Kína).

A kráter és üledéke alakját befolyásoló tényezők
A keletkezett szerkezeteket befolyásoló tényezők a következők:

Azonnali hatások
A test tömege
A test tömege tügg sűrűségétől és méretétől. Az üstökösök ritkábbak, a kisbolygók – típsutól (C, S, Fe) függően sűrűbbek. Mikroszkoplikustól a kisbolygó méretig bármilyen előfordulhat. A kráter képződésének sebessége a mérettől függően pár mp – pár órás lehet (1 km átmérőjű kráter pár mp alatt, 200 km-es 10 perc alatt jön létre). A Holdat kifröccsentő ütközés pár órán át tartott. Általában a lövedék méreténél 20-30-szoros nagyságú lesz a kráter átmérője.

A test sebessége
A sebesség különösem fontos tényezője a becsapódás energiájának (1/2 mv2). Jellemzően 10-60 km/s (40-200 km/h) sebességgel érkeznek (jellemzően 20 km/s) . A sebesség függ a légköri sűrűségtől, a becsapódás földrajzi helyétől (szembekapja vagy hátulról éri utól a bolygót). A Föld sebessége 30 km/s. A Föld közelében ehhez maximum 42 km/s adódhat , ami a Naprendszer itteni szökési sebessége. Az ennél gyorsabb égitestek kirepülnek a Naprendszerből. Így a Földet max. 30+42 km/s sebességgel érheti egy becsapódás. A sebességek vektorosan adódnak össze. A kisbolygók általában 15-25 km/s, az üstökösök 60 km/s sebességű becsapódásokat eredményeznek. Ekkora sebesség mellett mozgási energiájuk velük azonos tömegű TNT 20-50-szeresének felel meg. Mivel a mozgási energia 1/2mv², már kis tömegű, de nagy sebességű testek is nagy energiát képviselnek. Csak megfelelően nagy sebességű (hypervelocity) becsapódás képes valódi kráterformálásra; a kisebb sebességűek csak egy egyszerű gödröt vájnak, ahol sem nagy nyomás, sem nagy hőmérséklet, sem lökéshullámok nincsenek jelen. A becsapódás sebessége befolyásolja az ütött kráter méretét.

A becsapódás iránya
A kráter sugarait, a kivetődő törmeléktakaró alakját (és a kráter alakját is) befolyásolja a becsapódás iránya és szöge.

A becsapódások általában nem szemből, hanem oldalról történnek. Ez különösen kisbolygók egymásba csapódásakor befolyásolja a kisbolygó későbbi tengelyforgását és pályáját is. A becsapódás történhet a Naprendszer síkjában levő pályáról (kisbolygó) vagy véletlenszerű pályáról (üstökös). Ugyanakkor általában egy határig a nem teljesen szemből jövő becsapódás is kör alakú krátert váj.

A becsapódás környezete (kőzetei, a kőzetek illóanyag-tartalma stb)
A belső kőzet illetve a külső kőzet-jég vagy jégkérgű égitesteken alapvetően eltérő jellemzőjű becsapódásos szerkezetek jönnek létre. A marsi kráterek jellegzetességét a talajvíz/talajjég hatására kifröccsenő lebernyeges üledéktakarók adják. Kemény vagy puha kőzet eltérő krátereket eredményez.

Légköri jellemzők
A sűrű és vastag légkörben a kisebb meteorok (a mérethatár: cutoff size) egyáltalán nem jutnak el a felszínig, mert elégnek, elpárolognak, vagy a nagy nyomás miatt (több tíz GPa) felrobbannak még földet érés előtt. A több darabba robbant meteorok egy nagy helyett sok kisebb krátert ütnek vagy egyáltaléán nem ütnek krátert, mert szétrobbant kis darabjaik már elégnek a légkörben (Vénusz, Föld). A légkör azonban csak a kisebb méretű meteorokra hat. Így a kisebb lövedékeknek necsak az energiája kisebb, de a légkör is erősebben hat.
A sűrű légkörben a kivetődő törmelék csak kisebb távolságra tud eljutni a légköri ellenállás miatt. A vénuszi kráterek morfológiáját a légkör nagy hőmérséklete (470C)  és sűrűsége módosította. A sűrű (földi 90-szerese) légkör ellenálló ereje hamarlefékezi a kivetődő törmeléket, így az nem tud távolra eljutni. Így legfeljebb az átmérő 1-2-szereséig jut el. A pár kilósak a Földön annyira lelassulnak, hogy minimális méretű krátert ütnek.
 

Gravitáció
Nagyobb gravitációjú égitesten a törmeléktakaró kisebb területen terül szét; a kráter pedig sekélyebb lesz. A kisbolygók esetén a gravitáció egészen különleges fromákat is létrehozhat. A krumpli alakú égitesteken ugyanis a felsznen nem mindig lefelé mutat a nehézségi erő, hanem ferdén vagy néhol egyenesen a felszínnel párhuzamosan vagy kicsit felfelé.

Becsapódás kráter nélkül
Nem minden becsapódni látszó test légkörbe kerülése után keletkezik kráter – a sűrű légkör lefékezheti, elpárologtathatja, felrobbanthatja a becsapódó testet, mielőtt az földet érne. Hogy ez valóban bekövetkezik-e, azt a légkörön kívül a becsapódó test mérete, sebessége, a becsapódás szöge (milyen vastag légkörön kell átjutnia) is befolyásolja. (Pl. hullócsillagok). A másik véglet a katasztrofális hatás, melyben nem kráter keletkezik, mert a céltest teljesen darabjaira robban.

Krátertelen becsapódásnyomok
Tunguz esemény, Vénuszi sötét foltok

A Tunguz meteor és vénuszi radarsötét területek esetében a becsapódó test nem érte el a földet, de lökéshulláma feltördelte, letartolta  a talajt. A Vénuszon a 940 kráteren túl 400 radarsötét (umbra) és körülötte radarvilágos (penumbra) halot figyelek meg. 90%-uk sötét halo, melyek 70%-át radarvilágos halo veszi körbe. A sötét halók 10%-a központjában van becsapódsra utaló nyom és a kisebb krtáterek 10-50%-ának van ilyen sötét udvara.    Az udvar keletkezhetett a lökéshullámtól / szuperszónikus szelektől, mely felaprózta a kőzeteket  / letarolta a talajt (a sötét szín finomszemcsés szerkzetre utal), vagy a becsapódáskor (vagy a felrobbant meteorból) keletkezett por leülepedésnek. A világos halo szemcsemérete deciméteres nagyságrendű.

Gödrök
Penetration Craters: csak mechanikusan lepottyanó, már a légkörben lefékeződött meteorok által ütött nyom: gödör a földön. Ez a kráter még nem az igazi.
 

A becsapódás folyamata
A becsapódás folyamatát általában három részre különítik el: érintkezés/összenyomás (contact/compression), kivájás (excavation) és átalakulás (modification). A kráter megfigyelhető alakját ezután a további folyamatok (erózió, feltöltődés stb) alakítják.
 

1. Érintkezés/összenyomás   - a becsapódó test hatása

A lövedék felszínt érése után átmérője-szeres mélységbe hatol kőzetben, mely lefékezi; a ezután, adja át mozgási energiáját a keletkező lökéshullám formájában a meglepett kőzetnek. A lökéshullám a becsapódó testre is visszaverődik: hatására az (is) megolvad / elpárolog. A becsapódó test és a célkőzet elpárolgott anyaga gőzfelhőként (vapor plume) fog lebegni a kráter felett. A becsapódástól távolodva, nagyjából a krátersánc közelében a lökéshullám a központi 100 GPa-ról 1-2 GPa-ra csökken, és ezzel “hagyományos” szeizmikus lökéshullámként terjed tovább, melynek sebessége a hangsebességgel egyenlő (5-8 km/s kőzetben).  A távolabbi kőzetdeformációk, törések, földcsuszamlások  stb már ennek a földrengésekkor is előfordulható lökéshullámnak köszönhetők, így a belső folyamatoktól elkülönítésük nehéz.
Az érintkezés/összenyomás fázisa a legnagyobb becsapódásoknál is pár másodpercig tart, addig, míg a lökéshullám visszaverődik a becsapódó test hátuljáig, majd innen ismét vissza az elejére. Amíg a lökéshullám eléri a lövedék hátulját, kb addig tart, ameddig a test megteszi egy átmérőjének megfelelő távolságot eredeti sebességével. Egy 50 km-es 25 km/s-vel mozgó test esetén is csak 2 mp. Miután a “visszaforduló” release wave eléri a becsapódó test elejét, párszor ennyi időbe telik. Ezután a becsapódó test már nem játszik szerepet a kráter kialakulásában, csak az általa keltett lökéshullám.

2. Kivájás: az átmeneti kráter (transient cavity / crater) kinyílása  - a lökéshullám hatása
A kivájást a lökéshullám és a kőzet köcsönhatása kelti. Ennek központja a kőzettestben van, ameddig a lövedék behatolt. A lökéshullámot a felszínről visszavert release wave követi. A kőzet ennek hatására felfelé/lefelé és kifelé lökődik (a lökéshullám energiája mozgási energiává alakul), szimmetrikus kivájtanyag-árat (excavation flow) létrehozva. A krátert kinyitó, onnan az anyagot kilökő ár sebessége pár km/s. Ez a folyamat hamar kialakítja az átmeneti, tál alakú krátert. Ennek felső része a kilökés zónája (ejection zone), ahol akár km/s sebességgel is mozoghat a törmelék, mely így a későbbi krátersáncen túl is eljut. A lökéshullám a becsapódás helyétől távolabb is olyan nagy, hogy ott is képes kilökni anyagot. Ez az anyag különféle deformációt szenvedett. Kialakul a krátersánc. A kilökési zónából tehát távozik az anyag.

Ez alatt található egy áthelyezési zóna (displace zone), ahol az anyag lefelé és sugárirányban kifelé próbál mozogni; a felszínt azonban nem éri el. Ezek a parautokton kőzetek, melyek a kráter aljzatát alkotják. A kőzet nem teljesen töredezik szét, inkább deformálódik és a lefelé mozog illetve komplex kráterek közepén kiemelkedik. A szomszédos kőzetek egymáshoz képest hasonlóképpen, de nem nagy távolságra mozdulnak el, innen a parautockton elnevezés. Kráterközépi tartománya tartalmazhat nyomáskúpokat. Jellemző kőzetei az autoklasztikusan (helyben) keletkezett klasztikus/litikus (olvadékot nem tartalmazó) breccsalencsék.  Az átmeneti kráter mélysége ennek az áthelyezési zónának a legmélyebb pontjáig tart, ahonnan tehát már nem távozott az anyag.
Egy idő után a lökéshullám energiája elfogy, és már nem képes kilökni több anyagot, a gravitáció miatt elkezd lehullani a kilökött kőzettörmelék. Ebben az egyensúlyi  pillanatban ér véget a kivájás fázisa. Ez a fázis 1 km-es kráternél 6, 200 km-esnél 90 másodpercig tart. Miután az átmeneti kráter elérte legnagyobb szélességét, a lökéshullámok alacsonyabb (1 GPa) nyomású hulámokká szelidülnek; innentől már a lökéshullám sem befolyásolja a kráterfejlődést.

3. Átalakulás  - a gravitáció hatása

Az átmeneti krátert a gravitáció és a kőzet mechanikai forrású elváltozásai módosítja. Az átalakulási fázis első része akkor ér véget, mikor a törmelék már nem hullik tovább; de a kiemelkedés, összeomás, későbbi izosztatikus kiegyenlítődés, erózió, üledéklerakódás, tömegmozgások (pl. csuszamlás) és későbbi becsapódások tovább alakítják a krátert.
 

FOLYTATÁS

(Összeállította Hargitai Henrik)

Egyszerű kráterek

Az egyszerű kráterek megőrzik az átmeneti kráter tál alakját  és méretét. Az átmeneti kráternek a meredek fala omlik le részben a krátergödörbe, illetve kisebb üldékáthelyeződés történik. A kráter szélessége az átmeneti kráterének 20%-ával nőhet.
A visszahullt kilökött törmelék, megolvadt kőzetekkel együtt alkotja az (allochton) breccsalencsét (breccia lens), mely részben feltölti (crater-fill unit) az eredeti mélyedést. A kráter látható feneke alatt találhatók a parautochton áthelyezett kőzetek, melyek inkább csak feltöredeztek, mint megolvadtak vagy sokkmetamorfózion estek volna át. Az áthelyzettt kőzetek alatt található a kráter valódi alja, mely az átmeneti kráteréhez képest nem módosult. A visszahullt kilökött anyag  (fallout ejecta) a krátersáncon kívül alkot vékony réteget.

Simple Craters (Egyszerű kráterek) Mindenhol jellemző
A legáltalánosabban előforduló kráterek. Tál alakúak, kiemelt sáncük és viszonylag sima fenekük van. Komplex struktúra nem található bennük. (kép: crater.html) Méretük kicsi, max.15 km a Holdon, max. 5 km átm a Ganymedeszen. Mélységük szélességükkel arányosan növekszik, ellentétben a komplex kráterekkel. A kőzet-jégholdakon mélységük kisebb, mint a Holdon. A legismertebb egyszerű földi kráter az Arizonai Meteor  kráter, mely 1,2 km átmérőjű, 20 ezer éve 30 ezer tonnás vasmeteorit ütötte. Körülöttük törmeléktakaró található.

Komplex kráterek / medencék
A földi gravitáción kristályos kőzetben 4 km-es, laza üledékben 2 km-es átmérő fölött már komplex kráterek képződnek. A rugalmas visszapattanás okozta központi csúcs megjelenése (Central Peak transition) a gravitációval van kapcsolatban: minél nagyobb a gravitáció, annál kisebb kráterátmérő elég a központi csúcs kialakulásához. (a közölt adatok, csak hozzávetőlegesek, különösen a Földre vonatkozók.)

  g: cm/s2  csúcs: min. km csúcs-gyűrű:km (peak ring)  Többgyűrűs medence
Kőzet:
Föld                  1000       2-4      20-25        100 km ?
Mars                 10+
Hold                  160         15-20  150-200    300-600 km

Jég-kőzet:
Ganymede 150 3-5 km
Rhea         30 10-20
Dione        22 15-25
Tethys      18 20-35
Enceladus   9 10-20
Mimas        7 20-35
 

Általában jellemzői:

Lapos aljzat.
Központi kiemelkedés. A kiemelkedés tényét földi fúrásokkal és sztratigráfiai elemzéssel is alátámasztották. A kiemelkedés magassága az átmérő 10%-a. Ez nagy krátereknél 10-20 km-es gyors kiemelkedésre is utal. A kiemelkedés pár perc alatt történik (Vredefort, Dél-Afrika (200 km átm): 1/2 óra.). A kiemelkedés folyamata még nem ismert kellő biztonsággal. Ahogy a kráter mérete növekszik, a központi kiemelkedést felváltja egy bonyolultabb, gyűrűkből álló szerkezet (központi csúcsos kráter – központi csúcsos medence – csúcsos és gyűrűs medence).
A gyűrűk a Földön 20-25 km átmérőnél jelennek meg.
Csuszamlás. A sáncanyag befelé történő beomlása. Ez törtések mentén történik. A csuszamlásokkal teraszok képződnek.

Central Peak Craters (Központi csúcsos kráterek) Mindenhol jellemző

A legáltalánosabban jellemző komplex kráterek. A becsapódás után a sáncük (rim) és fenekük (floor) összeomlása jelentősen átalakította. Kiemelt sáncük, befelé lejtő felszínű sáncfaluk van, néha teraszokkkal. A sima kráterfenék megsüllyedt, a közppontjuk viszont kiemelkedett, központi csúcsot alkotva. A központi kiemelkedést a hirtelen robbanás / lökéshullám okozta nagy nyomás után visszarugózó aljzat hozza létre. 5-35 km átmérőjűek a kőzet-jég Ganymedeszen , 16-32 (8-79) km-esek a Vénuszon. A Holdon 15 km átmérőnél jelennek meg. Mélységük alig függ nagyságuktól: 2,5-5 km mélyek 15-200 km átmérőnél.
A Földön 4-22 km közötti nagyságúak (Steinheim, Németo; Sierra Madera (Texas).

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Peak  Y
Pit  N
Flat Floor Y
Rim Y
Outer Ring N
Pedestial Ecejta Y
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y
 

Central Pit Craters (Gödörközpontú kráterek) Callisto, Ganymedes, Mars

Ezek a kráterek a kőzet-jégholdakon jellemzők, melyeken központi csúcs helyett a 1-10s km átmérőjű központi gödör alakult ki. Ezeket a becsapódás után a sáncük (rim) és fenekük (floor) összeomlása jelentősen átalakította. Kiemelt sáncük, befelé lejtő felszínű sáncfaluk van, néha teraszokkkal. A kráterfenék megsüllyedt, a közppontjuk viszont kiemelkedett. A központi gödör nincs feltöltve. Másodlagos kráterek és törmeléktakaró, sánctalpi üledék (pedestal deposit) is jellemzik.. A központi csúcsosnál nagyobb krátertípus. A Ganymedesen ill. Callistón 35 (20-30 )-60 km átmérőjűek.

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome  N
Pit  Y
Flat Floor Y
Rim Y
Outer Ring N
Pedestial Ecejta Y
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y

Central Dome Craters (Dómközpontú kráterek) Callisto, Ganymedes

Ezt a típus eddig csak a Ganymedes és Callisto holdakról írták le, de a Titanon és a Plútón is előfordulhatnak . Ezeket a becsapódás után a sáncük (rim) és fenekük (floor) összeomlása jelentősen átalakította. Kiemelt sáncük, befelé lejtő felszínű sáncfaluk van, néha teraszokkkal. A kráterfenék megsüllyedt, a közppontjuk viszont kiemelkedett. Az összetett központi szerkezet egy központi gödörből áll, melyet kiemelt  sánc vesz körbe, és melyet több 10 km széles, sima és világos dóm töltött fel. Másodlagos kráterek és törmeléktakaró, sánci üledék (pedestal deposit) is jellemzik. Méretük a Ganymedesen 60-180 km.

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome  Y
Pit  Y
Flat Floor Y
Rim Y
Outer Ring N
Pedestial Ecejta Y
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y

Central Peak Basins (csúcsos medencék)
A Földön 22-30 km nagyságúak. (Mistastin, Kanada)

Peak Ring Basins (csúcs-gyűrűs medencék)

Az egyik legjellemzőbb típus, mely a jég-kőzet égitesteken nem fordul elő.   Egy belső gyűrűjük van, mely csúcsokból áll össze.  A Földön 30-62 km nagyságúak. (West Clearwater, Kanada)

Double-ring Craters, Vénusz
(Duplagyűrűs krátereket) külső sáncgyűrű (sánctalpi üledékekkel) és egy belső, csúcsokból és gerincekből álló gyűrű jellemzi őket. A Vénuszon 40+ km nagyságúak.
 

Lobe Craters Fluidizált törmeléktakarójú (folyási lebenyes) kráterek Mars

A Marson fordulnak elő. Különlegességület lebernyeges törmeléktakarójuk adja (ejecta blanket). Ezeket valószínűleg a talajban található vízjég (permafrost) hirtelen felolvadása és “kiplaccsanása” hozta létre a becsapódáskor, így fluidizált törmeléktakarós krátereknek is nevezik őket.  Méretük általában 5-50 km átm. Hasonló folyamatok játszódhattak le a Földön vagy óceánban becsadósó krátereken. A Chicxulub krátersánctől 230km-re fluidizált portól származó üledéket találtak.

Ezen lebernyegük alapján megkülönböztethetünk több típusú krátert :
Egyszerű egylebenyes (single lobe ejecta).
Dupla lebenyes (double lobe ejecta). A dupla takarót valószínűleg a talajban két szintben levő víz/jég hozta létre.
Palacsinta (Pancake) kráterek, Ezeket egy sík, lepényszerű takaró vesz körbe
Talpas kráterek.

Virágsziromra hasonlító sziromlebenyes (petal ejecta) kráterek.

Virágszirom kráterek a Vénuszon is előfordulnak, ahol a sűrű légkör miatt jönnek létre. A turbulens légáramlatok ugyanisfelkapják és távolabb sodorják a törmeléket. A vénuszi törmeléktakarók ezért nem 1,4R, hanem 1,7-2R krátersugarúak.  Elképzelhető egyfajta torlóár szerepe is.

Lepkeszárny lebenyes kráterek


Lepkeszárnyak a Vénuszon és a Marson találhatók. A lapos szög alatti becsapódások hatására vesz fel ilyen alakot a törmeléktakaró. Ilyen becsapódás eredményezheti azt, hogy egy kilökött darabka kikerül a bolygó vonzásából is, és átesik egy másikra, pl. a Marsról a Földre.

Irregular Szabálytalan kráterek Vénusz

Nem kör alakú sáncük van, az egyébként sima feneküket pedig törések szabdalják. A Vénusz kráterei 1/3-a ebbe a típusba tartozik, többségük 16 km-nél kisebb.

Multiple Crater Fromation Csoportos kráterek Vénusz

Ha egy becsapódó test még a földet érés előtt darabokra hullik, számos krátert hoz létre, melyek fedhetik is egymást.  A Vénuszon az ilyen kráterek többsége 13-15km –nél kisebb. A légkörben a becsapódó test darabokra robbant, de megmaradt; darabjai szinkron csapódtak be. Az ennél nagyobb krátereket egy test hozta létre: azt nem bírta a légkör szétrobbantani.

Parabolahalós kráterek, Vénusz
A vénuszi kráterek közül 55+ db radarsötét parabola alakő halóval van körülvéve (pl. Adivar) , csaknem mind nyugat felé néző szélesebb oldallal. A jelenséget az erős magaslégköri keleti szelekkel hozzák kapcsolatba: a kráterek disztális törmeléktakaróját a szelek szállítják és innen ülepszik ki. Elméletek szerint a nagy 20+ km átm. kráterek törmeléke a légkör fölé repül., és visszatérve a szelek odébbszállítják.

Relaxálódott kráterek: Odysseus, Thetys

Többgyűrűs kráterek, medencék

Több kiemelt gyűrűből és lezökkent völgyből (ring graben) álló szerkezetek. A külső sáncen túl még legalább 2 belső gyűrűjük is van, ezért többgyűrűs medencének (multiring basin) nevezzük őket. Ezeket nagy, többtíz-száz km átmérőjű lövedékek hozták létre, többségében 3,9 milliárd évvel ezelőtt vagy korábban, mikor ilyen nagy égitestek még bőslégesebben voltak jelen. A Földön (elméleti számítások alapján) 100, a Holdon (tapasztalati úton) 4-600 km-esnél nagyobb szerkezetek. A Földön teljes bizonyossággal még nem sikerült ilyet találni, az erózió miatt. Az esetleges jelöltek (méretül alapján): Manicouagan (Kanada, 100 km), Popigai (Oroszo, 100 km), Vredefort (D-Afr. 200+ km), Sudbury (Kanada, 200+ km), Chicxulub (Mexikó, 180+ km). Ezekenek a többgyűrűs volta azonban még egyáltalán nem bizonyított.

Multiringed Structures (Többgyűrűs szerkezetek) Mascon

Multple-ring Craters (Többgyűrűs kráterek) Vénusz
2 vagy több koncentrikus gerinc veszi körbe, mely a kráterfenék szintje fölé emelkedik. A Vénusz legnagyobb, 86-280 km-es kráterei mind ilyenek. kép: Krater.htmVenus Ha a kráterben mélyedés nincs, többgyűrűs medencéről beszélünk.

Multiring Basins (Többgyűrűs medencék és szerkezetek) Hold, Ganymedes, Caloris Basin (Merkúr)
Fő jellemzői a koncentrikus gyűrűk, melyek tektonikusan feltördelt eredetűek; ki- és befelé néző lejtőjük van.
Klasszikus példája a holdon található Mare Orientale (gyűrűi: Rook, ill. Cordillerra Mountains, kora 3,8 M év, átm: 900 km). A gyűrűk nagysága függ a kőzetburok vastagságától és az asztenoszféra viszkozitáástól, azaz attól, hogy az égitest történetében (termális evolóció) mikor keletkezett. Vékony litoszféra és folyósabb asztenoszféra több nagy “gyűrűhullámot vetett” (lásd: Valhalla), vastag kevesebb és alacsonyabb gyűrűket (Gilgamesh) eredményez (Cunami, Valhalla, Kordillerra típusok). Ezért a mára már jórészt kihült égitesteken (Hold, Callisto) egy korabelivel azonos nagyságú becsapódás sem eredményezne gyűrűket.

A Callistón nem található, a Ganymedesen a Gilgames egyedüli példája. Ez mindössze 5 gyűrűből áll, melyből a harmadik egyben a krátersánc is. Ez 575 km átmérőjű, kétszer akkora, mint az utána jövő legnagyobb újabb (post-bright terrain) ganymedesi kráter. Központjában sima felszínű központi dóm található. E körül erősen feltördelt gyűrűhegység található. A medence mélysége 1-3 km.

A Merkúron a Caloris (forró)-medence 1300 km átmérőjű. A medencét 2000m magas többszörös gyűrű veszi körül, mely a becsapódáskor keletkezett. A kb 4 mililiárd éves becsapódás olyan nagy energiájú volt, ahogy a lökéshullámok a bolygó átellenes (antipodális) pontján fókuszálódtak, és ott feltördelték a felszínt. A Merkúr kráterközi síkságain nincs olyan sok kráter. Ha ezek eredeti felszínek, akkor nagyon régiek.

A Marson esetleg ebbe a kategóriába sorolható az ottani leggfiatalabb becsapódásos medence, az Argyre. A ma jól látható sánce (hegyes gyűrű) 900 km átmérőjű, de 540, 1140, 2963 km-es gyűrűket is feltéleleznek. Hasonló a Hellas.

A Hold Clementine űrszonda LIDAR lézeres magasságmérőjével készített mérések alapján fedezték fel a 4-4,2M éve keletkezett hatalmas becsapódásos medencéket, melyek kráterre utaló morfológiai jellegzetességei mára eltüntek, s csak a medenceszerű bemélyedésmaradt meg. Legnagyobbjuk a South Pole -Aitken medence , mely 2500 km átmérőjű és 12 km mély. Becsapódása a köpőenyanygaot is felszínre hozta. Hozzá hasonló de kisebb régi medencék tucatját tárták fel a magasságmérési adatok. A Naprendszer legnagyobb becsapódásos medencéje. Ezen kívül még kb 40 hasonlóan ősi medencét találtak. Ezek a krátermedencék a felszín kráterekkel telítődése előtti becsapódásról őriznek nyomokat.
A holdi tengerek alatti masconok (tömegkoncentrációk) szintén becsapódásos eredetűek. (Eredetük: a becsapódáskor visszapattanó felszín alatt a köpeny anyaga is felboltozódott,s minthogy az sűrűbb, mint a kéregaanyag, masconok érzékelhetők.). Ellenben a régi, most felfedezett medencék mára “relaxálódtak”, azaz a kéreg anyaga akkor lágyabb lehetett.
 

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome  Y?
Pit  Y?
Flat Floor N
Rim Y
Outer Ring Y
Pedestial Ecejta ?
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y
 

Valhalla Class Multiring Basins (Valhalla típusú többgyűrűs medencék) Ganymedes, Callisto

Csak a Ganymedesen és a Callistón fordulnak elő. Típuspéldája a 4000 km széles Valhalla gyűrűrendszer  a Callistón. Húsznál is több koncentrikus gyűrűgerincből áll, valamint sáncmel rendelkező legkülső törések gyűrűjéből (outward facing scarps), melyek extenziós eredetűek lehetnek. A Ganymedeszen koruk a világos területek előttire tehető. Példák: Valhalla, Asgard, Adlinda, (Callisto), Osiris (Ganymedes). Ezek keletkezésekor a kőzetburok még vékony és gyenge volt, ezért a becsapódás hatása nagyobb volt, mint a sima többgyűrűs medencék esetén; hatása az egész égitesten érezhető lehetett.

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome  ?
Pit  ?
Flat Floor ?
Rim ?
Outer Ring Y
Pedestial Ecejta ?
Continuous Ejecta Y ?
Secondaries Y
 
 

Anomalous Dome Craters (Különleges dómközpontú kráterek) Callisto, Ganymedes
Ezt a típus eddig csak a Ganymedes és Callisto holdakról írták le, de a Titanon és a Plútón is előfordulhatnak . Központjukban világos kör alakú dómok (pár - pár 10 km átm.) találhatók, melyet egy szintén világos részekből álló kaotikus gyűrűhegység vesz körbe. (létrehozó: torlóár? DAVID) E körül egy simább, foltos gyűrű van, E körül taláható a törmeléktakaró és másodlagos kráterek, melyek a becsapódásos eredetre utalnak. E kráterek sánce hiányzik, helyükön néha egy nem folyamatos, kör alakú linamens látható. Kráterszámllás alapján koruk a dómközpontú és a palimpszeszt kráterek közöttre tehető.
 

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome  Y
Pit  Y
Flat Floor Y
Rim N?
Outer Ring N
Pedestial Ecejta ?
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y

Penepalimpsest Callisto, Ganymedes
Ezt a típus eddig csak a Ganymedes és Callisto holdakról írták le, de a Titanon és a Plútón is előfordulhatnak .
Kör alakú, max. 300km átmérőjű világos albedójú foltok, ahol már csak az eltérő albedo utal a kráterre, a domborzat már eltünt. A Ganymedesen számuk 7. Törmelékes üledéktakaró és másodlagos kráterek jelzik becsapódásos eredetét. Számos gyűrű (törés vagy gerinc) övezi őket, melyek közül nem lehet tudni, melyik a krátersánc. Legkülső gyűrűjük gyakran egy kifelé néző lejtővel végződik, mely a belső sánctalpi üledéknek felel meg. Koruk a Ganymedesen a világos területekének felel meg, fiatalabbak a palimpszeszteknél . Átmenetnek tekinthetők a normál kréterek és a palimpszesztek között. Képződésükek a holdak korábbi időszakára teszik, mikor azok köpenye még forróbb és rheológiailag lágyabb volt mint ma, így azóta “relaxálódhattak”, azaz elsimulhatott korábbi topográfiájuk (domborzatuk) (viszkózus relaxáció). A világos anyag valószínűleg a mélyebb rétegekből került ekkor a felszínre.
 

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome ?
Pit  Y?
Flat Floor ?
Rim Y
Outer Ring N
Pedestial Ecejta Y
Continuous Ejecta Y
Secondaries Y

Palimpsest  Callisto, Ganymedes

Ezt a típus eddig csak a Ganymedes és Callisto holdakról írták le, de feltételezik, hogy a Titanon és a Plútón is előfordulnak . A palimpszesztek kerek, környezetüknél  világosabb albedojú foltok, melyek 500 km átmérőjűek is lehetnek. Környezetük szintjével szinte azonos szintű felszínük és törmeléktakaró sem figyelhető meg kröülöttük. Központjukban gyakran megfigyelhető halvány folt, mely valószínűleg az egykori központi dóm vagy gödör maradványa. A palimpszesztekre települt kráterek számlálása alapján koruk magasabb, mint a Ganymedesz felszínének felét kitevő világos területeké, ahol így nem is találhatók. Bár másodlagos kráterek vagy törmeléktakaró nem figyelhető meg körülöttük, becsapódásos eredetűnek gondolják őket, mert a penepalipszesztekhez hasonlók, melyek körül viszint már láthatók ezek a nyomok. Képződésülek a kő-jégholdak legkorábbi időszakára teszik, mikor azok köpenye még forróbb és rheológiailag lágyabb volt mint ma, így azóta  viszkózus relaxálcóval elsimulhatott korábbi topográfiájuk (domborzatuk). A világos anyag valószínűleg a mélyebb rétegekből került ekkor a felszínre.
Az Europán található Tyre macula is ilyen domborzat nélküli palimpszeszt, melyet sötét színű és számos gyűrű is határolja, s ezekben eltér a többi palimpszeszttől.

Jellemzőik Paul Schenk nyomán:
Dome
Pit
Flat Floor N?
Rim ?
Outer Ring N
Pedestial Ecejta Y
Continuous Ejecta N
Secondaries N

Katasztrofális hatású becsapódások

A becsapódások növekedésével egy idő után elérkezünk egy olyan pontra, ahol már nem egyszerűen kráter vagy medence keletkezik, hanem a becsapódásnak egyéb, katasztrofális hatása van. A Naprendszer számos anomáliáját magyarázzák ma (talán néha túl gyakran) becsapódásos eredettel.

Kráterkeletkezéssel
A Földfelszín geológiai alakulását a múlt századig mindenki katasztrofális hatással – bilbilai özönvíz – magyarázta. James Hutton és Charles Lyell vetették fel az uniformizmus elméletét, mely szerint minderre nem katasztrofális, hanem kis hatású de hosszú időn keresztül ható folyamatok is képesek. Az 1980-as években ismét feléledt az “új katasztrofizmus”, melynek fegyvertárában elsősorban becsapódásos események voltak. A legfőbb esemény, mellyel foglalkoztak, a K/T (kréta/harmadidőszak (tercier)) határán bekövetkezett nagy kihalás volt, a Holdformáló becsapódás mellett. A Földön ez előtt is számos kihalási esemény történt. Általában a meteorbecsapódások is uniformstán alakítják a felszínt: folyamatosan kisebb adagokban, és csak néha kerül sor egy-egykatasztrofális hatásúra.

Bioszferikus hatás A becsapódás (földi, ..?) életre tett legismertebb utóhatása a kihalás.

P/Tr határ – a trilobiák vége
A Perm/Triász határon, 250 millió éve a szárazföldi és tengeri  élőlények 90%-a kihalt. Magyar és japán kutatók a szferulasztratigráfiát hívták segítségül a kihalás felderítésében. Arra következtettek, hogy a P/Tr határon talált mikroszferulák nem lehetnek becsapódásos eredetűek. A Kínában és Japánban talált szferulák elemzése csillagközi eredetre utalt. A magyar kutatók hazánkban a P/Tr határréteget vizsgálták. Ez igen feltünő: az alsó, faunagazdag sötét réteg felett világosszürke faunaszegény karbonátok találhatók. Az éles határ felett pár cm vastag szferularéteg található. A gerennavári és a bükki bálválny-hegyi szferulaminták mészkőbe vannak ágyazva.
A P/Tr határon bekövetkezett kihalás csak több különböző esemény együttes hatásával magyarázható. A szédioxid gazdag légkörből  kutatók korábban is arra következtettek, hogy felélénkült vulkáni aktivitás volt jellemző platóbazalt-vulkanizmussal. Sokk-metamorfózist szenvedett kvarcszemcséket is találtak a P/Tr határon, ami egy becsapódásra utal, de ez a hazai kutatók szerint nem függ össze a kihalással. Ellenben szeirntük a kihalás oka egy közeli szupernova robbanása, mely  “csendes” kihalást okozott. Magát a kihalást a megnövekedett sugárzás és megváltozó légkör okozhatta. A szupernova lökéhulámában kiáramló por a légkörbe jutvaszferulaként ülepedhetett le. Ezt az elméletet azonban sokan vitatják.
Újabban azonban amerikai kutatók hasonló hatásokat (megnövekvő sugárzás stb) mégiscsak becsapódással magyaráznak. Szerintük sem a becsapódás maga okozta a kihalást,de ez indított be számos folyamatot, (vulkanizmus, óceán és légköri összetétel megváltozása). “90%-os kihaláshoz nem elég egy ok: a természetnek több fronton kell támadnia.” A becsapódás az épp létrejövő Pangeán történhetett. A kutatók bizonyítéknak a buckminsterfulleréneket találták. A futballabda-alakú szénmolelkulák héliumot s argont zárnak be szerkezetükbe, aminek az izotóparánya meghatározható, s ez extraterresztrikus eredtre utal (több He3 mint He4). A fullerénekben talált izotópokból az derül ki, hogy valószínűleg széncsillagban záródtak be a fullerénbe. A kutatók szerint a fullerének aszteroidák vagy üstökösök fedélzetén jutottak el a Földre. Ezek a fullerének azonosak a magyar –japán kutatók szferuláival.
Egy, szintén a közelmúltban megjelent kutatás szerint  az ismert becsapódás utáni “atomtél” csak a kezdet,mert egy “ultraviola tavaszban” folytatódik. A becsapódás közvetlenül szökőárat és globális porfelhőt terít szét a földön ill. a légkörben. Ez a napfényt elzárja a felszíntől, mely nem tud felmelegedni, tehát lehül. A növények fotoszikntézise is csökken, mert kevés a fény. A kutatók a Chicxulub becsapódást szimulálták. Az elpárolgó kőzetből keletkezett nitrogénoxidok savas esőt képeztek. A savas állóvizek kevesebb oldott szerves mészkövet tudtak magukba foglalni, ami miatt könnyebben engedték át az UV sugarakat. Ez azonban eleinte nem tünt fel, hisz a globális porfelhő nem engedte át ezeket; csakhogy miután feloszlott, (UV tavasz), a napfénytől elszokott, ezért védekezésre képtelen növények és állatok az “atomtél” alatt amúyg is legyengült szervezetét sokszoros erővel támadta meg. A számítások szerint a porfelhő 390 nap alatt ülepedett ki, ekkor lehetett ismét az eredeti az UV sugárzás. Újabb 300 nappal később viszont az közben fogyó ózonpajzs miatt már kétszerese volt. Az UV sugárzás ekkor a normálisnál 500-100-szer gyakrabban támadta meg a DNS-t, ezzel mutációkat hozva létre. A K/T határon bekövetkezett becsapódás anhidritben gazdag kőzetekbe ütközött, így – a kutatók szerint - 12 év hosszú szulfát-ködöt hozott létre, mely addig védte az élővilágot. Az utána feloszló égboltról támadó UV sugárzás azonban végzett azokkal, akik addig nem pusztultak el.
Az amerikai kutatók – bár ezt a kutatást a K/T határra végezték – gyakorlatilag egy szupernováéhoz hasonló jelenséggel (megnövekedett sugárzás) magyarázzák a kihalás végső okát.

K/T határ: A Chicxulub (Csiksulub) becsapódási kráter  - a dinoszauruszok vége

1980-ban Louis és Walter Alvarez egy olaszországi K/T réteghatáron, ahol a K/T (66 millió éves) két oldalán levő két mészkőréteg közti agyagot vizsgálták.  Ezt iridiumban gazdagnak találták, mely a Földön igen ritka, de bizonyos meteorokban igen gyakori. Ennek alapján vetették fel, hogy a K/T kihalást egy meteor okozta, melyből a globális iridiumüledék származott. Az elmélet szerinti becsapódási krátert a Yucatan félszigeten, a mexikói Chicxulub közelében találták meg. A kráter 2-300 km széles, és 1100 m mészkőüledék borítja, így a felszínen nem láthatók nyomai. A Petroleos Mexicanos (Pemex) még 1951-ben években és kezdtett itt fúrásokat. Geofizikai vizsgálatokat a 60-as években végeztek. 1978-ban a Pemexnek dolgozó Glen Penfield elemezte ki az eredményeket. A Pemex geofizikai méréseiből (mágneses és gravitációs anomáliák) megállapította, hogy egy eltemetett kráterrel lehet dolgunk. Az eredményeket azonban 1981-ig nem tehette közzé, akkor pedig nem nagy figyelmet kapott az olajkutató geofizikusok konfernciáján. Alan R. Hildebrant végzős egyetemista 1988-ban szökőárra utaló nyomokat talált a Karib-tenger környékét. 1990-ben Hildebrant és Penfield együtt kutatták a területet.
Középpontja közelében mélységi magmásnak kinéző kőzeteket hoztak fel a fúrások, melyekről ma úgy gondolják, hogy a becsapódáskor olvadtak meg. 1,4-2,1 km mélységben többszáz m vastag breccsa üledéket találtak. A szerkezet vagy vulkáni vagy becsapódási eredetű kell legyen, és a kőzetek vizsgálata sokk-metamorfózisra, azaz az utóbbi eredetre utalt. Biosztratigráfiai vizsgálatok alapján a szerkezet felső kréta kőzetekben jött létre. Az olvadék és breccsa kormeghatározás alapján egyidős a térségben található tektit szferulákkal (kis, becsapódási üveggömbök) (Haiti, É-Mexikó, Belize). Ugyanakkor a Pemex jelentésekben több, mint 65 millió évesnek mondják, így kora még nincs bizonyítva. Több más kihalásra szintén keresik a krátereket, jellemző rétegeket, de a kialások okának még számos más magyarázata is lehet (szupernova, vulkáni aktivitás stb).
A Chicxulub az utóbbi milliárd év legnagyobb földi becsapódásos krátere lehet. A becsapódó test 10-14km átmérőjű lehetett. A becsapódáskor a hőtől elpárolgó mészkőből és anhidritből elpárogó széndioxid és szulfátok savas esőt és szmogot produkálhattak, a légköri összetétel megváltoztatásával.  A krátersánctől 230 km-re fluidizált portól származó üledéket találtak.

Élethozó Egyes elméletek szerint meteorok nem csak pusztítanak, de “teremtenek” is: az élet maga meteoron érkezett a Földre, méghozzá a Marsról. A marsi meteort pedig egy másik, a Marsba csapódó test ütötte ki a Mars felszínéről. Az elmélet szerint az élet 3,5 milliárd éve a Marson alakult ki először (vagy együtt a Földdel, esetleg többször is), és míg az ottani életfeltételek romlottak (mágneses védőmező gyengülése, légkör elvesztése), a földiek javultak.
 

Centrális ütközés:  Atipodális hatás  (ld. Merkúr)

Tengelymegdőlés / tengelyforgás-változás
Ha a céltestet a becsapódó test oldalról talája el, a céltest tengelye elferdülhet, tengelyforgása megváltozhat. Ez okozhatta a Vénusz retrográd, az Uránusz megdőlt keringését. A Neptunusz esetében a holdrendszert “söpörte el” valami.

Egyéb hatások: magmaóceán,  totális kihalás, vízszállítás
Ha huzamosabb ideig elég sok becsapódás elélg gyakran követi egymást, a felszabaduló hőenergia hatására a kőzet megolvad és magmává alakul. Ha következő becsapódásig kis idő telik el, és a jelenség globális, globális magmaóceán jöhet létre, mert már nincs hova lecspódnia a kipárolgó anyagnak. Hogy ez történt-e a Föld korai időszakában, nem tudjuk. Ez esetben viszont az illóanyagok – pl. víz – eltünnek a Földről, az esetleg időközben kifejlődött élettel együtt. (lehet, hogy több turnusban jöttek a nagy bombázások. Elképzelhető, hogy a különböző “furcsa” ősi életformák ezért nem fejlődtek tovább, hanem nyom nélkül kihaltak, másfajtáknak adva át helyüket))  A Föld későbbi vízkészletét így üstökösök hozhatták a Földre. Regionális magmaóceánok esetén viszont az illók visszajuthattak a Földre, a még hűvös területekre kicsapódva.

Légkörelfújás
A Mars esetében vetették fel, hogy az Argire medencét létrehozó becsapódáskor a korábbi sűrű, meleg, nedves  légkört elfújta a becsapódás. Ennél ugyanis csak régebbi folyómedreket találtak.

Kráterkeletkezés nélkül
Szétdarabolódás (Catastrophic fragmentation -- ~ disruption)
A céltesthez képest megfelelően nagy becsapódó test az egész égitestet darabjaira robbanthatja. A szökési sebességnél kisebb sebességgel szétszálló darabok pár perc..óra alatt ismét összeállnak, így akár egy teljesen darabokra tört (breakup) test is újra összeállhat (reaccretion) pályáján.

Súroló  ütközés:
Réteglefröccsentés
Ha a céltest szférikusan rétegzett, egy megfelelő becsapódás lesodorhatja (lefröccsentheti) a külső rétegeket. ű
Miért olyan sűrű a Merkúr összetétele? Elméletek szerint ez történt a Merkúrral, ahol a külső kőzetréteg sodródott le, s megmaradt a sűrű fémmag. A Vénusz is kapott egy nagy lökést, de csak a forgási irányát változtatta meg. A Mars később a légkörét veszthette el ily módon. Hogy épp a Föld kapott olyan találatot, melyből Hold is keletkezett, statisztikai véletlen.

A Hold eredete

Számítógépes modellek – és egy először 1975-ben publikált elmélet szerint - szerint egy becsapódás le tud “fröccsenteni” akár egy holdat is egy égitestről. A holdi kőzetek megerősítik ezt az elméletet,mert olyanok, mint a Föld belsejének (köpenyének) megfőtt (illóanyagát elvesztett) változata. Az elmélet szerint a Föld kialakulása után 50 millió évvel egy Mars méretű planetezima csapódott be úgy oldalról a Földbe, hogy lesodorta köpenyének egy részét és a kráter egész a már differenciálódott vasmagig hatolt.  A kidobott anyag – a két test köpenyanyaga, minthogy a kéreg még igen vékony volt- egy része pár perc alatt visszahullott a Földre, de más része kirepült az űrbe, és a 2500 (vagy 6000) fokosra felhevült, így elpárolgott anyag újrakondenzálódott, immár Föld körüli pályán. Az összeütközés pontján Napfelszín fényesség volt. Az ütközés pár órán át tartott. A föld körüli por és gázfelhő néhány hónap alatt gyűrűvé állt össze, amiből végül összeállt párezer év alatt a Hold – és még néhány másik holdacska, amelyek lassan spirálbpályán a Földhöz közeledtek majd  becsapódtak – és a legutolsó ilyen volt a a Chicxulub meteor.  Az illóanyagok eltűntek, ezért olyan száraz a Hold anyaga. A Föld külső része magmaócánná alakult. Ezzel a Föld korai légköre is elpárolgott. A Hold pár földsugár távolságra, a mainál sokkal közelebb állt össze (A Szaturnusz analógiájával 2.4 R-re) . A Földön ekkor egy nap 5-6 órás volt. A Hold azóta távolodik, a föld dorgása pedig lassul. A Hold átmérője a Föld egén 22 fok lehetett.  (Avagy a Föld pályája volt kijjebb a mainál?)

Honnan jött a Mars méretű égitest? Elméletek szerint a Naprendszer korai időszakában a Vénusz és a Jupiter keletkezett először, a töbi égitest ezekkel rezonáns pályán keringve, ezek hatására állt össze. (A belső Naprendszer elméleti modelljeiben mindig 4-5 égitest jön ki) Egy ilyen helyen a Mars és a Föld között alakult ki ez a később becsapódó égitest. A becsapódó test már valószínűleg differenciáélt volt (vasmagja volt), mely beépült a Föld magjába, ezáltal azt sűrűbbé téve. Mindenesetre valószínűsítik, hogy több, a “nagyok” mellett több kisebb planetezimál is összeállt.
 
 
 

A kráter és üledéke alakját utólag befolyásoló tényezők
A keletkezett szerkezeteket befolyásoló tényezők a következők:

Utólagos (postimpact) hatások

Szél
A becsapódáskor felszálló finomfrakciójú üledéket a magaslégköri szelek parabolapályán távolra is szállíthatják, ahol leülepedik, így egy halót hoz létre. A disztális törmeléktakaró (ejecta) forrása a szelekkel távolra (akár globálisan) sodort anyag is lehet, de csak pár cm vastagságban. Disztális törmeléktakaró a Chicxulub kráterből származó globális iridium- és szferulagazdag réteg, vagy a tektitek is.
 

Erózió
A kráter körüli és belüli üledékre (ejecta blanket ill. crater fill deposit) a kráterképződés után azonnal hatni kezd az erózió (a Földön). A külső üledéket a becsapódó test darabjaival együtt hamar lepusztítja, de ha a kráterbelsőt krátertó tölti ki, az megvédi az üledéket a lepusztulástól, létrehozva egy védő üledékréteget. (Brent, Kanada, vagy Ries, Németo).
Amennyiben a kráter tóba, tengerbe, óceánba hullik, a kráterképződés után a kráterből a kőzettel együtt kivetett víz azonnnal, hevesen visszaáramlik (resurge) a krátergödörbe. Ekkortól víz alatti helyzet esetén nem erózió, hanem üledéklerakódás kezdődik, mely megőrzi maga alatt a kráter eredeti törmelékeit egészen addig, míg ki nem emelkedik (vagy a víz el nem tűnik) és megkezdheti munkáját az erózió. (Lockne, Svédo). Mások máig víz alatt maradtak (Montagnais, Kanada; Chesapeake Bay Crater, USA;  Mjolnir,Norvégia; Barents tenger).
A kráterek erodáltságának foka egyrészt elárulja a kráter korát, azonos korú kráterek esetén pedig a kőzetminőségről ad információt (kemény kőzeten lassabb, puhán gyorsabb a lepusztulás). Erózió történhet víz, szél vagy más becsapódások (pl. folyamatos mikrometeorbombázás) hatására. Az eróziónak legjobban a kráter sánce van kitéve, míg belső medencéje üledékbefogadóként szolgál. Az erózió mértékét az éghajlat befolyásolja. Egy 1 km átmérőjű kráter a Földön csapadékos éghajlaton 40-50 ezer év alatt eltünik: felszíne kiegyenlítődik, a növényzet beborítja.
A Marson a későbbi láva által elöntött kráterep peremén körárok húzódik: a korábbi sáncot kezdtre ki az erózió, s mivel az puhább volt, mint a bazaltfeltöltés, a peremen körbe tudott erősebben hatni – így a sáncból árok lett.

Tektonizmus
Tektonikus hatások egyrészt törésvonalak mentén feldarabolhatják a krátereket, másrészt lemeztektonikával, szubdukcióval az óceáni kérgen létrejött krátereket visszaolvaszthatják a köpenybe, ezáltal az óceánfenékről (vele együtt) eltüntetve őket.
A kompressziós hatások eltorzíthatják az eredeti kerekdek krátert (pl. Fekete-Tenger (Jakucs), Sudbury, Kanada),

Relaxáció
Amíg  a kéreg lágy, a kráter gödre és sánca idővel relaxálódik: kisimul. A Thetys egyes kráterei aljzata felvette a hold görbületét, a keménykérgű Mimasé viszont nem.

Vulkanizmus
A krátereket, medencéket részben vagy egészben elöntheti lávatakaró. Erre példák a Hold nagy medencéi. A vénuszi kráterek kb 4%-a van részben elöntve, feltöltve lávával.

Hirdotermás aktivitás
A felmelegedett kőzetekben a hagyományos hidrotermás folyamatokhoz hasonlókat képes kelteni, a vele járó érckiválással együtt.

Kárter mint üledékgyűjtő
Elsősorban a Marson figyelhetjük meg, hogy egy kráter hogyan képes “beépülni” egy terület anyagkörforgásába.
A marsi kráterek egy része krátertavakat hordozott magában, másokba a szél dűnemezőket halmozott fel.
A (paleo)krátertavakból eddig 160-at számláltak meg.  Felszíni elhelyezkedésük jól korrellál a marsi folyóvölgyekével (20 D szélesséf körüli gyakorisági csúccsal). Típusaik: zárt rendszer (csak befolyó víz), nyílt rendszer (be-és túlfolyó völgy), ill. tólánc (egy völgy több kráteren is végigszalad). A kráterekben mint tómedencékben a befolyásoknál deltafelhalmozódást, üledék eredetű teraszokat, partvonalat, evaporitokat. A Gale plaeotó talán az Amazoni korban is élő lehetett.

A kráterek kora
Egy adott kráter korának maximuma meghatározható a felszín korának megállapításával (ennél idősebb nem lehet). A kráter erodáltsága pontosíthatja a kormeghatározást (erózió szél (Mars), víz (Föld) által; erózió más kráterekkel (pontosabban: hány kráter csapódott már a kráterbe). Közvetlen kőzetmintával a metamorfózison átesett, megolvadt kőzetek korának meghatározása pontosan elárulja a kráter keletkezésének idejét. A legfrissebb kráterek korát a sugársávok árulják el. Friss kráternek tekinthetők azok, melyeken a külső törmeléktakaró legalább 90%-ban megőrződött, sáncük jól látható, és csak kevés kráterkitöltő üledék halmozódott fel bennük.
A kráterek többségét  ún. kráterpopulációkhozták létre. Ezeknek a populációknak a nyomát őrzik a bolygófelszínek.
 
 

Impaktitok
A becsapódás alapvetően felszínközeli jelenség, így az ekkor keletkezett (átalakult, kilökött) kőzetek csak vékony rétegben találhatók. Ezért különösen érzékenyek az erózióra (ahol van). Míg egyesek lepusztulnak, másokat befednek az üledékek. A föld alatti kráterek geofizikai módszerekkel (gravitációs vagy mágneses anomália, szeizmikus vizsgálatok) mutathatók ki, eredetük pedig fúrásokkal igazolható. Ezt pl. a Chicxulub kráternél is felhasználták. (További példák: Montagnais, Kanada, Chesapeake, USA).
A kőzetek kráterbeli elhelyeztkedésének ismerete pl. a földi kráterek geológiai szerkezetének megismerésében segíthet. A becsapódások során létrejött kőzeteket első kézből a Hold-expedíciók tanulmányozták.
A becsapódás során számos típusú kőzet – breccsa, olvadék, sokk-metamorfizált kőzet – keletkezik. Ezek osztályozása még nem végleges. Együttes elnevezésük: impaktit.

A, A felszín anyaga

1. breccsák (impact breccia) Az ütközés és az ekkor létrejövő lökéshullám hatására rövid időre magas hőmérséklet (2000 C) és magas nyomás (10-500 Gigapascal (1 GP=10,000 atm)) keletkezik, mely sokk-metamorfózist okoz (egy kőzetdarab többször is átélheti ezt az eseményt). A kőzetek megolvadnak (üveg) ill. szögletes darabokra szétdarabolódnak (az erózió nem gömbölyíti le, ezért nem agglomerátum keletkezik). A törmeléket az olvadt üveg cementálja össze, ezzel breccsa keletkezik. A breccsa rosszul osztályozott és tömeges megjelenésű.
A suevit (a Svábföld latin nevéből (Suevia); a Ries kráter (polimikt)breccsája) ilyen  breccsa, mely az üledékes és kristályos kőzeteken kívül üveges és megolvadt töremléket is tartalmaz, ellentétben a lítikus breccsával, mely  olvadt vagy üveges töremléket nem tartalmaz. Suevit breccsa elhelyezkedhet a kráterben (crater suevit vagy fallback suevit) vagy azon kívül (Ejecta vagy fallout suevit) Litológia alapján a monomikt breccsa egy kőzetből épül fel, a polimikt breccsa többféle kőzetet tartalmaz. A breccsak mátrixát tekintve a klasztikus breccsa különálló törmelékekből áll, az olvadékbreccsa (impact melt breccia) egybeolvadt kőzetekből állt össze. Sokat tanulmányozott és kevsébé értett keletkezésűek a pszeudotachylitek, melyek a kráter alatt levő kőzetben keletkeznek; jellemzői a sötét, sűrű mátrixban levő lekerekített alapkőzet-tömbök.
A kráter belsejében található kráterkitöltő üledék breccsából (kráterkitöltő breccsa vagy – alakja miatt - breccsalencse) és megolvadt kőzetek (impact melt rock) keverékéből álló törmelék.

Összetevői:
1, ballisztikusan, de igen magas szögben kivetett törmelék, mely a kráterben ér földet (csapódik be: fallback: visszahullt),
2, kisebb-nagyobb olvadékdarabok,
3, a magas kráterfalról, krátersáncről, mint eredeti helyéről beolmlott, nem metamorfizálódott/megolvadt kőzettörnelék,
4, későbbi krátersánc-csuszamlással a kráterbe visszatért, korábban a sáncre kilökődött törmelék. Amennyiben krátertó keletkezik benne (a Földön), az üledék hosszabb időn át is védve marad az eróziótól. (kép: p 70) A Chicxulub kráter megmaradt kráterkitöltő breccsájának a fúrásai (UNAM-5), 112 km-re a kráter központjától, 330 m mélyről (10 méterenkénti fúrásmagok): M: olvadékok; SB: (suevit breccsa) klasztikus, olvadt és sokk-metamorfizált kőzetek elegye. SB1: kisebb törmelék, SB2: nagyobb törmelék SB3: olvadékgazdagabb, kisebb szilikáttörmelék.

Réteginverzió avagy az égitestek kibelezésének technikája
A becsapódás során keletkezett törmeléktakaró a felszín alatti kőzetrétegeket hozza felszínre. Inverzió lép fel: a törmeléktakaró tetején vannak a legmélyebbről kivetett kőzetek. A becsapódásos kráterek körüli üledék egyik legfontosabb jellemzője az űrkutatásban ez a jelenség, hiszen így a felszínen gyűjthetünk olyan korábban keletkezett kőzetmintákat, melyeket amúgy csak mélyfúrással érhetnénk el. Ezt a hold-expedcik is felhasználták. Nagy becsapódás egy kisebb égitestbe az égitest belsejének jórészét feltárhatja.
 

2. Sokk-metamorfózist (sokk-hatást) szenvedett nyomás-ásványok
A nagy  nyomás (20-1000 kB (2-100 GPa) (a sáncen ill. a becsapódás központjában) és hőmérséklet hatására átalakult kőzetek, ásványok. Ehhez hasonló körülmények csak 75-1000 km mélyen találhatók a Földön, így ezekre utaló felszíni nyom egyértlemű becsapódásos hatásra utal.

A sokk-hatás felismerése a 60-as években történt meg, amióta általánosan elfogadott, hogy a nagy sebességű (hypervelocity) lökéshullámok (természetes úton) csak becsapódásos esemény hatására jönnek létre. Így ezután már a meteortörmelék hiánya nem volt kizáró ok egy szerkezet becsapódásos eredetére.
2 GPa nyomásig jellemző a törés és breccsásodás, egyéb sokk-képződmények nélkül
2-30 GPa jellemző képződménye a nyomáskúp (Shatter cone). Ez az egyetlen makroszkopikus méretű, sokk-hatásra keletkezett szerkezet. Más törések nem bizonyító erejűek, míg a nyomáskúp megléte igen. Főleg a kiemelt kráterközépi területen a felszín alatt találhatók. Felszínük jellegzetesen sugárirányban szétágazó “lófarokszerűen” barázdált. Egyedileg vagy csoportosan is előfordulnak. A főkúpon gyakori parazitakúpok előfordulása is. Nyomáskúpok mindenféle kőzeten keletkezhetnek. A legszebben megőrzöttek finomszemcsés mészkövekben találhatók. Méretük általában a milliméteres-méteres intervallumban van. A kúp a lökéshullám forrása, azaz felfelé mutat. Általában 2-10 GPa közt keletkeznek. A nyomáskúpok képződésére vonatkozó elméleteink igen hiányosak.
10-30 GPa között mikroszkopikus deformációs jellegzetességek is kialakulnak.
8-25 GPa nyomásnál kvarcon és földpátokon láthatók mikroszkópikus elváltozások.
25-40 GPa nyomásnál egyes ásványok amorf üveggé alakulnak, polimorfokkal kísérve
35-60 GPa nyomásnál egyes ásványok, főleg földpátok,  máshogy viselkednek, mint akár a mellettük levők (selective partial melting). Az eredeti szövet rombolódik.
60-100 GPa nyomásnál az ásványok mind megolvadnak
100 GPa nyomás felett a kőzet elpárolog. Később ebből kondenzálódott ásványokat csak újabban sikerült azonosítani (nanogyémántok suevit breccsában)

A sokk-hatást szenvedett kvarcásványok: coesit (30+ GPa), stishovit (12-15+ GPa): igen nagy sűrűségű kvarcváltozatok) Hasonló ásványok keletkeznek atomrobbantáskor is. Az ásványokon a sokkhatás felismerése mikroszkópos vizsgálattal történik. Az egyik meghatázozásra használt jelenéségek a planar deformation features (PDF)Coesit segített a Ries kráter becsapódásos eredetének azonosításába. Sokk-hatásra a grafit gyémánntá alakulhat.  A Ries kráterben nanogyémántot, 2-300 mikrométeres gyémántdarabkékat találtak .  Ilyen ásványok felszíni megjelenése egyértelműen becsapódásos ertedetre utal (vulkáni jelenségek nem hozzák létre). Ugyanakkor coesit és gyémánt mélyről (60+km) kimberlitben vagy tektonizmussal a felszínre kerülhetnek, de stishovitot eddig csak becsapódásos kőzetben találtak (képződése egyébként 300-400 km mélyen történhet).

2b. üvegek Az ütközés energiája hirtelen megolvasztja a kőzeteket, ami szétfröccsen, és nagy területet beborít. A legnépszerűbb holdi üvegek a gömb vagy súlyzó alakú milliméter nagyságú sárgás üveggömbök (tektitek, szferulák), melyek a súlytalanság hatására szétfröccsenésükkor vették fel gömb alakjukat. A Cseh-medencében moldavitnak nevezik a Ries becsapódásos kráter tektitjeit.

3. por Bár nem szokták az impaktitok közé sorolni, az évmilliárdokon át tartó állandó mikrometeor-bombázás határása a felszín legfelsőbb rétege - eróziómentes felszínen - teljesen felaprózódik, és finom porrá alakul. A holdi por igen tapadóképes, amit az űrhajósok is tapasztaltak, mikor mindenükre rátapadt.

B, a becsapódó test nayaga
4. meteoritok Természetesen a meteor maga is (vas-)kőzet, a légkörrel rendelkező égitesteken a légkörön áthaladáskor átalakulást szenvednek. A meteorit törmelékei is megtalálhatók a keletkezett kőzettörmelékben. Vannak esetek, amikor viszont a becsapódó test eltűnik: pl. elpárolog vagy egybeolvad a célkőzettel, esetleg később leerodálódik, így darabjai nem találhatók meg a kráterben.
 

A krátersűrűség jelentősége (kormeghatározás)

1 millió km2 területre (1/10 Európa, 10 Magyaro.)
(M-milliárd, m-millió éves kor)

D km 100m 1M 3M 4M (felszín kora)
256    0,1
192
128   0,1
96    1
64    2
48    0,1 1 5
32   2 10
24   4 25
16   0,1 1 8 50
12   2 12 100
8    3 25 200
6    1 10 50 350
4    2 20 100 800
3    5 40 200 1250
2    10 80 400 2500

A Földön egy 100 m-es kráter keletkezésére 10 000 évente lehet számítani. 1 km-es kráter 100-200 ezer évente, 10 km-es millió évente keletkezik a Föld felszínén.

A kráter-számláslással egy adott bolygó belső (vulkáni/tektonikus) aktivitásának alakulására illetve a bolygót különböző időszakokban érő meteorok számára és nagyságára következtethetünk. A különöző meteorpopulációk által létrehozott kráterek segítségével az egyes felszínek relatív kora korrelláltatható az egyes égitesteken. A földi és holdi abszolút kormeghatározás segítségével pedig ehhez abszolút korok is kapcsolható.

A kráterszámlálási adatok
A differenciált méret-gyakoriság eloszlási görbe általában logaritmikus skálán van ábrázolva. X tengelyén az átmérő (D), Y tengelyén a növekedés - gyakoriság (N: számlált kráterek száma km2-nként, osztva az átmérő növekedésével km-ben). Ennek egy változata a relatív méret-gyakoriság eloszlási görbe (R-görbe).

A felszín történetének egyik alapvető jelemzője az egyes területek kora. A Földön a kormeghatározást a sztratigráfia segítségével végezhetjük el (a fiatalabb kőzet az idősebb tetején van; az időskálán a réteg helyzetét ősmaradványok segítségével ill. a radiometrikus kormeghatározással lehet megállapítani). A holdi kőzetek földi vizsgálatát  leszámítva ezek a módszerek más égitesteken nem alkalmazhatók. Így ez esetekben azt kell használni kormeghatározásra, ami információnk van róluk: a felszín legfelső rétegét mutató fényképfelvételeket. A krátersűrűség meghatározásával (kráterek száma / km2) kideríthető egy adott felszín kora, de legalábbis a különböző krátersűrűségű felszínek egymáshoz viszonyított kora.

Elméleteink szerint a Naprendszer korai időszakában bolygócsírák (kisebb-nagyobb kőzettörmelékek) egymásba csapódásából és így összeolvadásából (akkréció) keletkeztek a bolygók. Amíg nem volt szilárd kérge a bolygóknak, az addig keletkező kráterek beolvadtak a magmaóceánba, így ezek ma már nem láthatók. A korai meteorzápor lassan elmúlt, előbb a nagy, majd a mind kisebb planetezimák fogytak el, csapódtak be  a mind nagyobb gravitációs erejű, már kéreggel rendelkező (differenciálódott) bolygókba. Előbb a legnagyobb, majd csak kisebb kráterek (medencék) jöttek így létre. Tehát a általában legnagyobb kráterek általában a legidősebbek. Azóta csak viszonylag kevés kráter keletkezik. Ezek közül statisztikailag ritkábban csapódik be nagyobb és gyakrabban kisebb test – ezen alapszik a kráteres kormeghatározás.
Az idősebb, régóta aktivitásukat vesztett területeket (ahol pl. nincs vulkánosság) több kráter borította be az idők során. Azokon a területeken, ahol a felszín valami miatt átalakult (a korábbi felszín és kráterei eltűntek ) (”felszínűjraképződés, resurfacing”: erózióval, vulkáni lávatakaróval, beolvadással, a szubdukcióval (pl. a Földön - tektonizmus)) csak kevesebb kráter látható – épp annyi, amennyi a legutolsó, a felszíni képződményeket elmosó, eltörlő esemény óta becsapódott.
A régóta változatlan felszínek azonban egy idő után “betelnek”, azaz újabb kráter már csak úgy keltkezhet, ha egy korábbira hullik. Az ilyenfelszínt telítettnek (saturated) vagy egyensúlyban levőnek (in equilibrium) nevezzük . Ilyen felszíneket csak ott találhatunk, ahol évmilliárdok óta nem volt felszíni (vulkáni, tektonikus, erózió) aktivitás. Azt azonban nehéz meghatározni, hogy egy felszín épp telítődött-e vagy  már telítődött és ha igen, milyen régen.
Természetszerűleg kis kráterből mindig több van, mint nagyból, mert a Naprendszerben több kisebb égitest vándorol, mint nagy. Ha egy légkör nélküli égitest krátereit meg akarnánk számolni, nemigen érnénk a végére, mert mindig találhatunk még apróbb krátereket.

A legkisebbek (szakszóval “gördöcskék”) csak mikroszkóppal láthatók (mikrometeorit-becsapódás) A kis kráterek felelősek a holdfelszín porhanyós tulajdonságáért: ez a “kozmikus erózió” porhanyósította (lyuggatta) a felszínt.

Abszolút adatok - Hold

A kráterszámlálással csak a különböző felszínek egymáshoz viszonyított korát mérhetjük. A Holdról hozott kőzetminták segítségével azonban az egész Naprendszerre korrelláltatni tudjuk a holdi abszolút koradatokat. A kőzetek abszolút korát radiometrikusan meghatározva valószínűsíthetjük, hogy a más égitesteken azonos krátergyakoriságú területek (tehát nem a krátekrek maguk, hanem a felszín, amire hullottak) is olyan idősek, mint a Holdon. Nem valószínű, hogy a Holdat valamiért jobban vagy kevésbé szeretnék a meteorok eltalálni. A kutatókat is meglepte, hogy az egyik legfiatalabb (legkevésbé kráterezett) holdi terület korára (Nyugalom tengere) 3,8 milliárd év adódott. A többi holdi bazaltok kora 3,2-3,8 milliárd év. Ezóta nem történt változás -–ha összevetjük egy földi geológiai táblázattal, “idelenn” az ilyen idős kőzetek már kurzumszámba mennek. A Hold-felföldi (erősen kráterezett) kőzetek kora 4-4,6 milliárd év.

Kráterpopulációk, becsapódástörténet
A becsapódások a Naprendszer keletkezésének korai időszakában sokkal gyakoribbak és kevésbé katasztrofálisak voltak, mint később.. A naptól távolodva a szoláris ősködből különböző anyagok váltak ki hópehelyszerű szemcsékké (vas, nikkel, szilikátok közel, jég távol) melyek ütközéssel egybeálltak, összetapadtak. Ezekből álltak össze a bolygók. Ezután a maradék törmelék már nem összeállt, csak tovább fragmentálódott ütközésekkel. Kezdetben több nagy égitest is összeállt a bolygókon kívül, melyek aztán becsapódtak (medencéket létrehozva) vagy feltördeltek més égitesteket.

A kráterek az idők folyamán nem egyenletesen keletkeztek. Hol több, hol kevesebb becsapódás érte az égitesteket. A kráterpopulációk meghatározása segíti a bolygók közötti különböző korú felszínek egymáshoz korrellálását. Ez azoban nehéz, mert a becsapódások gyakorisága a különböző időszakokban (projectile flux) nem ismert.
A jelenlegi becsapódás-gyakoriságról is csak durva besléseink lehetnek, melyek forrását a földsúroló égitestek és megfigyelt becsapódások adnak (pl. Shoemaker-Levy üstökös becsapódása a Jupiterbe).
A kráterképződés “klasszikus” időszaka a Naprendszer keletkezése utáni ún. késői erős bombázás (late heavy bombardement / Early Intense Bombardement) időszaka, kb. 4 milliárd éve. Ekkor söpörték fel az ún bolygóköröli pályán keringő törmeléket (circumplanetary debris) a bolygók (az akkréció (a bolygók összeállásának) időszaka). A holdi post-mare (Post mare Population) kráterek az ez utáni, főleg kisebb krátereket jelzik. 3,2 milliárd éve a mai szint közelébe csökkent a bombázás. Lehetséges, hogy 3,8 M éve az óceánok némely nagyobb becsapódás hatására elpárologtak, majd újra csapadékként kiváltak. Lehetséges, hogy az élet kialakult, majd egy ilyen eseénykor eltünt, hogy az evolúció újrakezdődhessen. Egy ilyen becsapódás méretei megegyeznek a holdi gyűrűs medencéket létrehozó becsapódással. A szárazföldeken a gyűrűhegységek és a kráterekben levő tengerek dominálhatták a tájat.
A kráterpopulációk (különböző mérhető paramétereik alapján) a belső bolygókon (Terrestrial Planet Population), a Jupiter holdjain (Jovian population) ill. a Szaturnusz holdjain (Saturn Population I / II ) mind különbözőek; azaz máskor és/vagy más forrásból (kisbolygó, üstökös, szétrobbant hold) jöttek létre. A külső-Naprendszer holdjait elsősorban üstökösmagok bombázták. A későbbi Saturn II populációt a szétrobbant kisebb holdak törmelékével magyarázzák. A korábbi irodalom szerint a Galilei-holdakon 60 km-nél nagyobb kráterek alig találhatók . Ezt azonban az új, Galileo képek alapján felülvizsgálták.
Mivel egy égitest általában mindenfelé tele van centrális kráterekkel, a sarkokon is, ez arra utalhat, hogy – legalábbis 3-4 milliárd éve – a bolygótörmelék a Naprendszerben mindenfelé és -felől keringett, azaz nem csak a naprendszer síkjából kapott telibe ütéseket egy-egy égitest.
 

Ki lopta el a Vénusz krátereit?
A krátersűrűség-számlálás módszere jól működik a Holdon vagy a Marson, de a Vénuszon már problémás.
1. Kis kráterek hiánya A Vénuszon teljesen hiányoznak a kisebb kráterek (így a képek felbontásnak növekedésével sem lesz több kráter látható). Ennek oka a vastag és sűrű légkör: a kisebb meteorok felizzanak és elégnek/felrobbannak a légkörben, mielőtt még elérnék a felszínt, a valamivel nagyobbakat pedig lelassítja fékező erejével. Így a légkör a kisebb meterorokat – potenciális kráterképzőket – megszűri. (“cutoff size”). A Földön ugyanez kisebb méretekben működik: csillaghulláskor épp ezt a jelenséget láthatjuk, de a mi légkörünk csak por/ kavics méretű meteorokat tud kiszűrni. A Vénuszon 3 km átérőjű kráternél kisebb alig akad. (Ezt a méteret már a Magellán képei előtt elméleti számításokkal sikeresen előrejelezték). A kráterek mérete 1,4-280 km.
Kis kráterek 10 km alatt bár becsapódnak, de nem egy darabban. Ezek a sűrű légkörben szétrobbannak és darabjai egyidőben csapódnak be egy területen. A még kisebb kráterek esetén a kis vagy egyáltalán nem jeletkező krátert nagy radarsötét tehát sima udvar, halo veszi körbe. Ez a lökéshullám által a környéken porrá zúzott talajt mutatja. Sok kráteres vagy anélküli területnek radarsötét parabola alakú udvara van, ami a szél szárnyán lerakott port is jelentheti.
2. Krátereloszlás A kisebb kráterek nélkül tehát csak a nagyobbakra hagyatkozhatunk – melyek különös módon a Vénuszon mindenütt kb. azonos sűrűségben, a többi égitesthez mérten kis számban vannak jelen. Néhol ugyan több van belőlük, de nem több annál, mint amit véletlenszerű (random and anticlustered) eloszláskor (pl bekötött szemmel pontok felrajzolásakor) amúgy is várhatnánk.
Az erózió hiánya miatt ráadásul szinte minden kráter (84%) teljesen újnak, érintetlennek néz ki , és sokszor nagy lávamezők tetején vannak. 4%-uk belsejét tölti ki részben láva, de teljesen eltemetve szinte egy sincs. Olyan, mintha mikor a bolygó kész lett, valaki úgy döntött volna, hogy még ráhajigál párszáz krátert, csak a hatás kedvéért.  De újabban – más égitestek felszíne alapján – nem volt ilyen kráterképző meteorzuhany.
A Vénuszon 935 krátert  számláltak össze. Ez alapján a Vénusz felszínének kora 300-800 millió év  – a Földet leszámítva a Belső-Naprendszer legfiatalabb felszíne (idősebb részei a tesszerák). Ekkor ért véget a legutolsó felszínújraképződési esemény. Az egyenletes krátereloszlás miatt mindezen felül még úgy tűnik, hogy az egész felszín egységesen ilyen idős. Mi történt tehát kb. félmilliárd évvel ezelőtt, ami “megette”, beolvasztotta az összes korábbi krátert, méghozzá úgy, hogy “félkészen” (félig eltüntetve) egyet sem hagyott.   A kutatók szerint ekkor egy katasztrofikus felszínújraképződés (catasrophic resurfacing) következett be, azaz planetáris méretű vulkáni aktivitás, melynek lávái mindent elborítottak. (Nem katasztrofikus, hanem véletlenszerűen különböző helyeken előforduló folyamatos vulkánosság hagyna félig eltemetett krátereket). Az ezt alátámasztó elméletek szerint a Vénusz nem folyamatosan, hanem szakaszosan (oszcillálva) szabadul meg a belső hőtől. Párszáz millió évig a felszín nyugodt, de alatta gyülemlik a hőtöbblet. A kéreg a hő hatására egyre vékonyabb,  s mikor elér egy határt, a belső hő hirtelen “kirobban” és lávával borítja el a felszínt. (Ekkor valamiféle tektonizmus is lehetséges) Ezzel a belső hőtől megszabadul, és újra “befagy” párszázmillió évre.
(Hasonló nagyságrendű szuperciklust feltételeznek a földi kontinensek szétdarabolódására majd összeállására is, szintén többszáz millió éves intervallumra).

Io:

Egy krátertelen világ tele kráterekkel Az Io lehetséges, hogy  éppen ebben a katasztrofális felsznúraképződési fázisban van. Felszínén valóban nem találunk egyetlen becsapódásos krátert sem, vulkáni kalderákat viszont százszám. A Naprendszer – kráterszámlálás alapján – legfiatalabb, max 1 millió éves, folyamatsoan megújuló felszíne az Iónak van.

Europa: néhány kráter a jégtakarón Az Europa holdat repedésekkel teli jégtakaró borítja. Ez is igen fiatal, hamar megújuló felszín, így csak kevés krátert találhatunk rajta. Egyikük a 26 km átmérőjű Pwyll kráter Jól láthatók a kráterből többezer km hosszan kiágazó fehér sugarak, melyek minden a repedések fölött is folytatódnak, tehát fiatalabbak annál.

Mars: felföld és alföld

A Mars kráterei nem egyenletes eloszlást mutatnak. A déli féltekén sok, az északin kevés kráter van. A kráterszámláslással A Mars-geológia három fő marstörténeti priódust különített el a kráterek száma alapján: időben fiatalodva a Noachi, Hesperi és Amazóniai korokat. A legfiatalabb, Amazóniai korú területeken találhatók a Mars nagy vulkánjai  és az északi feltételezett óceán medencéje. Így elképzelhető, hogy az itt levő régi krátereket egyrészt vulkáni lávatakaró, másrészt tengeri erózió/üledéktakaró fedte el. A mars idősebb kráterei erős eróziót mutatnak, míg kb. az Argyre medence becsapódásos keletkezése óta létrejött kráterek viszonylag frissek. Ezt azzal magyarázzák, hogy esetleg a Hellassal együtt, végül ez a becsapódás “fújta el” a Mars régebbi, sűrűbb légkörét (és ezóta az esemény óta nem folyik víz a marsi folyóvölgyekben).  Elméletek szerint a Chryse alföld is becsapódásos eredetű.

A Föld korai kráterei
Összeállásának kb 70 millió éves időszaka után, 4,5 milliárd éve a Föld a többi égitesthez hasonló felszínnel rendelkezhetett, melyen a korai bombázás otthagyta nyomait. Elképzelhető magmaóceán jelenléte is.

A Föld legidősebb feltárt kráterei viszont – a 4,5-3,2 milliárd éves holdiakkal ellentétben - csak 2 milliárd évesek: (2-300 km átm: Sudbury, Vredefort) A 3,8 milliárd évvel ezelőtti meteorbombázás idejében keletkezett nagyobb kráterek nyomai talán még a kontinensek ősföldjein, kratonjain fellelhetők. Az időközben elszenvedett metamorfizáció miatt kérdés, hogy felismerhetők-e nyomai. Ilyen jelző lehet pl. a nyomáskúp vagy globális tektit/szferularéteg stb.

A Hold korai kráterei

A holdi radiometrikus koradatokból kiderült, hogy kb. 4 milliárd éve a Hold nagy kráterei (medencéi) már kialakultak, méghozzá valószínűleg több ciklusban.

Ganymedesz
A Holdhoz hasonóan itt is találhatunk kráterekkel telített (sötét) területeket. A világos, barázdált (grooved) területeken a kráterek száma helyről helyre változik, jelezve, hogy egymáshoz közel is külöbzöő korúak a felszínek.

Callisto
A Naprendszer legkráteresebb felszíne, mivel felszínén régóta hiányzik mindenféle vulkanikus vagy tektonikus folyamat. Legnagyobb becsapódása a Valhalla.

Földi becsapódások

Metorok.
A földet évi 1800 meteor éri el. A földi légkörben kb. 3000 fokosra izzanak fel és ionizálják a körülöytük levő levegőt. A légellenállás hatására a 0,5-50 cm átmérőjűek lefékeződnek, így csak lehullanak az égből. A nagyobbak viszont szinte eredeti sebességükkel csapódnak be.  (20-70 km/s). Infarvörös sávban dolgozó amerikai katonai műholdak évente kb 10 légköri robbanást figyeltek meg 1975 óta.

A földi kráterek. A földi kráterek felismerése nem egyszerű az erőteljes erózió miatt. A Földön máig közel 150 krátert írtak le, a legtöbbet Kanadában, az USA-ban, Oroszországban és Ausztráliában.  Jórészük a felszínen nem látható. A legismertebb kráterek: Meteor Crater (más nevei: Barringer  vagy Diablo Kráter), AZ, USA (átm: 1,2 km, kora 25-50 000 év, becsapódó test: 45m) ; Manicouaga, Quebec, Kanada; Sudbury, ONT, Kanada; Nördlingen Ries, Németo (átm: 24 km, kora 15 millió év).; Chicxulub, Mexikó (eltemetett).

Elméletek szerint (Jakucs L ) a Fekete-tenger medencéje is becsapódásos eredetű. Mai alakját kompressziós erők hatására érte el. (Irod: Dojcsák Győző (1974) A meteoritkráterek morfogenezise és gazdasági jelentősége MTA)

Megfigyelt  becsapódások
Ennyi elmélet után jogos lehet a kérdés: és megfigyeltünk-e már valaha is becsapódást? Egyet, de az se szilárd felszínbe csapódott:

A tudományosan is megfigyelt egyetlen becsapódásos esemény a Jupiter felhőtakaróján következett be . Ez azonban azt bizonyítottak, hogy ezek az események még a Naprendszer kialakulása után 4,5 milliárdévvel is aktívan alakítják az égitesteket. A Földtől párszázezer km-re elsuható teherautónyi kőzettörmelékek is bizonyítják, hogy csak idő kérdése, hogy akár a Földön is átéljünk egy nagyobb becsapódásos eseményt.
1947-ben Szibériában csapódott be egy több darabba robbant 3 méteres vasmeteor. 1972-ben egy 10 m átmréőjű test söpört el az USA felett, de olyan szögben érte a Földet, hogy csak a légkört érintette és utána kirepült belőle.
A Tunguz-esemény A Chicxulub kráter megtalálásáig a leghíresebb földi becsapódásos esemény a Tunguz-meteor becsapódása (?) volt. 1908-ban a becsapódás körzetében a fák sugárirányban oldalukra dőltek. A becsapódó testnek nem találták nyomát sem: valószínűleg földet érés előtt elpárolgott. A Tunguz-meteor 40 m átmérőjű lehetett.   A 2000 km2-nyi erdőt letaroló robbanás 15 Megatonnás  lehetett. A becsapódó test elpárolgott/felrobbant, de ha földet ér, 1 km-es krátert hoz létre.

Az  1994-ben (júl. 22) Jupitert ért Shoemaker-Levy üstökös a számítások szerint a Vénuszba csapódva nem érte volna el a felszínt, mert elég / szétrobban még előtte; a Jupiter felhőzetében párszor tíz km mélyre jutott. A becsapódás pillanatát a Földről nem lehetett látni (csak nyomát később, ahogy a Jupiter elfordult), de szerencsére az épp helyszínen tartózkodó Galileo űrszonda közvetítette az eseményt. Az üstökös sebessége 60 km/s volt. A becsapódás után fényes, tüzes (30 000 K)  gáz-gömb lövellt 1600-2000 km magasba. Kialakult felhőkráter és onnan tovaterjedő hullámok. A mélyebb rétegekből ammóniagazdag anyagokat “vájt ki”, hozott a felszínre az üstököskráter. A számítások szerint 6 millió Megatonna TNT-nyi energia szabadult fel, ami százezer atombombáéval egyenlő.
 

A kráterek elnevezése
Magyar kráternevek a Naprendszerben (az alábbi táblázatok forrása)
 

HOLD	d	sz.	h.
Békésy	96 km	52°É	127°K
Bólyai	50 km	36°D	134°K
Eötvös	105  km	34°D	125°K
Fényi	40 km	45°D	105°Ny
Hell	31 km	32°D	8°Ny
Hédervári	69 km	82° D	84°K
Izsák	27 km	23°D	117°K
Kármán	210 km	45°D	175°K
Neumann	107 km	40°É	153°K
Petzval	150 km	63°D	113°Ny
Szilárd	147 km	34°É	106°K
Weinek	30 km	28°D	37°K
Zach	52 km	61°D	5°K
Zsigmondy	70 km	49°É	105°Ny

MERKÚR	d	sz.	h.
Bartók	80 km	29°D	135°K
Jókai	85 km	79.5°É	136°K
Liszt	85 km	16°D	168°Ny

 

VÉNUSZ	d	sz.	h.
Jászai	69 km	32°É	55°Ny
Klafsky	25,5 km	20,7°D	171,9°Ny
Orczy	26,9 km	3,7°É	52,3°K

 

VÉNUSZ	d	sz.	h.
Erika	15,5 Km	72°É	175,5°K
Margit	14 km	60,1°É	86,9°Ny
Tünde	16,3 km	76,8°É	167°Ny

 

VÉNUSZ	d	sz.	h.
Szél-Anya hátság	975 Km	79,4°É	81,3°K

 

MARS	d	sz,.	h.
Kármán	?	46,5°D	59°K

 

MARS	d	sz.	h.
Bak	?	18,3°É	103,7°K
Eger	12 km	48,7°D	51,8°Ny
Igol	?	20,3°D	110,7°K
Paks	7 km	7,8°D	42.2°Ny

A vénuszi krátereket a történelemben nevezetessé váltó nőkről nevezik el, a 20 km-nél kisebbek női keresztneveket kapnak.
 

Érdekes kráterek
Mars: Argyre északi részén látható nevető kráter ("Happy Face" :-)

A halálcsillag (Mimas) A mimas krátere bemélyed a holdba; a kivetett törmelék hórésze eltünt, nem is hullt vissza. Valószínűleg egy kicsivel nagyobb becsapódás már az egész holdat darabjaira töri.

SZÓSZEDET
Becsapódásos kráter – Impact Crater Kör alakú mélyedés, melyet egy szilárd felszínre becsapódó test hozott létre.

Becsapódó test, lövedék – Projectile, impactor  Olyan objektum, mely a felszínbe csapódva becsapódásos krátert hoz létre. Lehet porszemcse, kavics, kőszikla méretű bolygóközi törmelék; kisbolygó, üstökös; de lehet mesterséges test is (pl. bomba, űrszonda). A bolygóközi anyag egy része a Naprendszer ősanyagát őrzi nagyjából változatlanul.

Központi csúcs – Central peak/uplift Csak nagyobb (Hold: 40+ km) kráterekre jellemző,a kráter közepén emelkedő hegy. Kialakulását a becsapódáskor kialakuló hirtelen nyomásnövekedés utáni nyomáscsökkenés okozza (az aljzat rugalmasan visszalökődik).

Központi gödör – central pit Csak a Callisto és Ganymedes holdakon megfigyelt szerkezet

Sánc – (Raised) Rim A kráter gyűrű alakú, kiemelt széle, sánce, ahol a kivetett anyagok (kőzet, talaj) egymásra torlódnak. Üledéke a sánctalpi üledék - Pedestal ejecta (belső és külső)

Másodlagos kráterek – secondaries  A becsapódó test által kivetett törmelék becsapódásával keletkezett kráter

Fenék – Floor A kráter aljzata, mely gyakran tál alakú. Általában a környező felszín alatti szintben van, hacsak nem öntötte el láva

Tektit - Szilikátokban gazdag üveg, mely a kőzet teljes megolvadásával keletkezik, majd cseppekben szétszóródik a becsapódás alatt. Legtöbbje kerekded, gömböcske alakú. Színük igen változatos. A Földön négy fő tektitmezőt (strewn field- behintett mező) tártak fel: Észak-Ameirkában, Csehországban, (moldávitok), Elefántcsontparton és Ausztrálázsiában.

Törmeléktakaró  - Ejecta (~ blanket) Kőzet és talaj (regolit) keverékéből álló takaró a kráter (sánc) körül, melyet a becsapódás robbanása (lökéshulláma) vetett ki eredeti (mélyebben fekvő) helyéről. A krátertől távolodva vastagsága csökken. A kráteren belüli megfelelője a kráterkitöltő üledék (crater fill deposit). Az erózió hamar lehordja. Két típusa a proximális (5 sugárnyi távolságon belül; a takaró anyagának 90%-a) és a disztális (ennél távolabb, akár globálisan is, pl. K/T határon iridiumgazdag réteg). Sokk-metamorfizált és olvadt törmelékdarabokat is tartalmaz. A disztális ejecta változata a tektit is.

Kráterkitöltő üledék - Crater fill deposit A kráter belsejében található breccsából és megolvadt kőzetek (impact melt rock) keverékéből álló törmelék. Erózióval, lerakódással a kráterképződés után idekerült kráterkitöltő üledékek (crater fill sediment) mintázata felhívhatja a figyelmet az alatta levő becsapódásos szerkezetre.

Krátersugarak – Rays A becsapódásos kráterből származó törmelékek és apró krátereik által alkotott világos sáv.
Csak a friss kráterek jellemzője, idővel elhalványul és eltűnik. Holdi példája a Tycho vagy a Copernicus.

(Teraszos) Fal -  (Terraced) wall  Nagyobb krátereknél fordul elő. A kráterfal instabillá válásával gravitáció hatására összeomlik. Csuszamlások miatt sokszor lépcsős, azaz teraszos szerkezetű lesz.

A kráter mérete A kráter nagyságát a becsapódó test mozgási energiája (E=1/2 mv2) határozza meg, mely a test tömegétől (ezzel méretétől) és sebességétől függ. Az átmérőt a krátersánctől krátersáncig mérjük.

A kráter mélysége A kráter valódi mélysége nem azonos a látható mélységgel, mert keletkezéskor a visszahullt törmelék részben feltölti a krátert. A mélységeket a krátersánc szintjétől mérjük.

Parautokton kőzetek –(parauchthonous rocks)  a kráter fenék alatt lefelé kb együtt-elmozdulással és nem kilökődéssel keletkezett kőzetek, melyek nagyjából helyükön maradtak. Pl: lítikus breccsák, pseudotachylit.

Pseudotachylit. Parautokton kőzetekben található dike-szerű szabálytalan impaktit breccsatetek. Számos nagy és lekerekített tömböt tartalmaznak az eredeti kőzetből, amelyet sűrű, afanitos, (finomkristályos), sötét (feketés-zöldes) mátrixú anyag vesz körül. (pl. Sudbury, Vredefort)
Méterük mikroszkopikustól többszáz méteresig terjedhet.

Allokton kőzetek (allogenic units) – Breccsák, kőzetolvadékok, melyek a kráterkitöltő üledéket és a krátersánc körüli törmeléktakarót alkotják; nem fellelési helyükön (üledéktakaró) jöttek létre, hanem máshonnan (kráter) kerültek oda (kidobással). Pl: olvadékbreccsa, suevit, breccsalencse, kilökődött-törmelék takaró(ejecta). Alloktonok a kráter mélyén található breccsa-dike-ok is.

Kőzetek fajtái elhelyezkedésük szerint:
- kráter alatt: parautokton kőzetek, allogén breccsa-dike-ok, pszeudotachylit.
- kráterben: kráterkitöltő üledékek (breccsa), olvadékbreccsák (suevit) (fallback)
- krátersáncen és azon túl: kilökött törmeléktakaró (fallout)

Azonosítás
A becsapódásos eredet azonosításának néhány segítője:
-- nagyléptékű geológiai-morfológiai jellemzők (kerek alak, krátersánc, gyűrűk, központi csúcs)
-- geofizikai jellemzők (gravitációs, mágneses, szeizmikus anomáliák)
-- terepi munkával: nyomáskúpk; pszeudotachylit breccsa; disztális ejecta: tektitek, iridiumgazdag réteg
-- kőzetmikroszkópiai vizsgálat
 

(Összeállította Hargitai Henrik)